Idén is lehet jelentkezni az Arany János Tehetséggondozó Programra

Ahogy eddig is, most is a pályázatban felsorolt feltételek legalább egyikének megfelelő nyolcadikos diákok jelentkezését várják a Programra. Mutatjuk a fontosabb tudnivalókat.

  • Rodler Lili

„Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) alapvető célja az érettségi megszerzésén túl a felsőfokú továbbtanulás, illetve a munkapiac által preferált jogosítvány és informatikai vizsga megszerzése” – szerepel a program tájékoztatójában. A program remek lehetőséget nyújt a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, tehetséges tanulóknak, hogy olyan a programot megvalósító intézményekben és kollégiumokban tanulhassanak, ahol célul tűzték ki a hátránykompenzálást, a tehetséggondozást és a továbbtanulásra, a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.

A program során a diákok olyan speciális ötéves felkészítésen vehetnek részt, ami lehetőséget biztosít neki arra, hogy felvegyék őket felsőoktatási intézményekbe és versenyképes munkaerőpiaci tudást szerezzenek.

A sikeresen pályázók egy a megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő iskolájába és kollégiumába nyerhetnek felvételt, ahol egy speciális program alapján készítik fel őket az érettségire és a felsőoktatásra. Ennek része, hogy bizonyos tantárgyakból emelt óraszámban tanulhatnak, de önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban is részt vesznek, segítik őket a nyelvvizsga megszerzésében, de akár jogosítványt is térítésmentesen szerezhetnek.

Mindemellett pedig ösztöndíjban is részesülnek, aminek összege a tanulmányi eredménytől függően általában havi 15-40 ezer forint.

A program célcsoportja a

  • gyermekvédelmi törvény értelmében hátrányos helyzetű tanulók,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő,
  • és a jogszabályi feltételek szerint rászoruló tanulók.

Jelentkezni az alábbi űrlapok benyújtásával lehet.

A bekerüléshez a jelentkezésen és a kért hivatalos dokumentumok leadásán kívül részt kell venni a központi írásbeli felvételi vizsgán és írni kell egy önéletrajzot is, megemlítve az

  • életkörülményeket,
  • családi hátteret,
  • az eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeiteket,
  • hobbikat,
  • jövőbeli terveket,

és hogy a jelentkező miért szeretne részt venni a programban.

A jelentkezési lapot november 15-től lehet letölteni az Oktatási Hivatal honlapjáról és egészen december 2-ig lehet jelentkezni. A pályázatokat legkésőbb december 9-ig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) postai úton kell eljuttatni az első helyen kiválasztott középiskola címére.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.