Taroltak a magyar diákok a nemzetközi versenyen, két ezüstérmet szereztek
Két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások az elmúlt napokban rendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) Hongkongban.
Két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások az elmúlt napokban rendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) Hongkongban.
MTI
Két ezüst- és két bronzérmet nyertek magyar gimnazisták a július 21. és 29. között megrendezett 51. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián Párizsban - közölte Magyarfalvi Gábor, a magyar csapat vezetője az MTI-vel.
MTI
Elsöprő sikereket arattak a magyar diákok a diákolimpiákon és nemzetközi versenyeken. Több tantárgyból is sikerült bezsebelniük a bronz, ezüst és aranyérmeket. Összegyűjtöttük az idei eredményeket.
Eduline
Keszthelyen rendezik meg augusztus 2. és 10. között a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát, amelyre a világ minden tájáról, 47 országból több száz középiskolás érkezik összemérni csillagászati és asztrofizikai tudását.
MTI
Pénteken tartották a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia első versenynapját, ahol 13 ország 14 csapata indult.
Eduline
Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
MTI
Kiválóan szerepelt a magyar csapat a Európai Fizika Diákolimpián.
Eduline
Újabb siker, most az Európai Uniós Természettudományi Olimpián értek el sikereket a magyar diákok.
Eduline
Két ezüst- és négy bronzérmet szereztek magyar diákok a Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpián.
Eduline
Ezüstérmet és bronzérmet is szereztek a magyar diákok a bukaresti Romanian Masters of Mathematics nemzetközi matematikaversenyen.
Eduline
Magyar sikerekkel ért véget Botswanában a 15. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia.
Eduline
Diákolimpiák, nemzetközi versenyek - elsöprő sikert arattak a magyar diákok a rangos nemzetközi és világversenyeken. Nem csak bronz és ezüst, de aranyérmeket is szereztek a középiskolások főleg reál és természettudományi tárgyakból. Így arattak sikert Japántól Kanadán át egészen Fehéroszországig.
Eduline
Ezüst- és bronzérmet szereztek a II. Nemzetközi Kémiai Tornán a magyar csapatok, sőt a verseny legeredményesebb indulója is egy magyar diák lett.
Eduline
Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián, amit a kanadai Québec-ben rendeztek meg.
eduline/mti
Három érmet szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2018-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián Prágában - közölte az MTI-vel az MTA Nyelvtudományi Intézete.
MTI
Bronzérmes lett a magyar válogatott a Fizikai Világkupán, Pekingben. Ezen a csapatversenyen a középiskolások tudományos problémákat vitatnak meg egymással angol nyelven.
Eduline
Három ezüstérmet és egy bronzérmet szereztek a magyar diákok a 29. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián.
Eduline
Több ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amelyet idén Kolozsváron tartottak.
Eduline
Három ezüst- és három bronzérmet nyert a magyar csapat a Minszkben rendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.
MTI
A 2016/17-es tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket díjazta csütörtökön a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).
MTI