Ezek az iskolák szerezték a legtöbb érmet a diákolimpiákon

A 2016/17-es tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket díjazta csütörtökön a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

  • MTI
MTI / Szigetváry Zsolt

Balogh Gábor, az MDSZ vezetője elmondta, hogy a 2016/17-es tanévben 270 ezer diák vett részt a diákolimpiai versenyeken, közülük mintegy 18 ezren jutottak be a sportági döntőkbe. 

Az általános iskolák között a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a tavaly legjobb Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolát és a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolát. 

A középiskolák versenyében a veszprémi Vetési Albert Gimnázium lett az első, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma a második, s a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola bizonyult a legjobbnak. Kiosztották az Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díjakat is, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg. 

A Becsületes játék - fair play díjat Krupa Eszter, a Szügyi Madách Imre Általános Iskola tanulója vehette át azért, mert a debreceni atlétikai bajnokságon jelezte a versenybíróknak, hogy az egyik sorozatban egy másik ugró nála jobb eredményét tévedésből az ő neve mellé írták be.

Taroltak a magyar diákok a nemzetközi versenyeken, itt vannak az eredmények

2017-ben nyolc nemzetközi tudományos olimpián és négy egyéb nemzetközi versenyen vettek részt magyar diákcsapatok, nem is akármilyen összesített eredménnyel. A negyvenkilenc versenyző huszonegy különböző állami fenntartásban lévő intézménybe és négy egyetemi gyakorlóiskolába járt a 2016-2017. tanévben.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.