Hadházy Ákos: Ez kérem egy 340 milliós bölcsőde, bölcsisek nélkül
Közel négy hónapja kellett volna megnyitnia az új több százmilliós bölcsinek, mégis úgy tűnik, hogy továbbra sem fogad gyerekeket.
Közel négy hónapja kellett volna megnyitnia az új több százmilliós bölcsinek, mégis úgy tűnik, hogy továbbra sem fogad gyerekeket.
Ez az első gyerekeknek fenntartott, nem egyházi célú intézmény, amely a Vatikán területén nyílik.
Eduline/MTI
A többi bölcsődei dolgozó csak napokkal később szólt a történtekről az intézményvezetőnek.
Székács Linda
Az átlagos négyzetméter ár háromszorosáért sikerült felépíteni a bölcsődét.
Tornyos Kata
Több szülő sem tud addig munkát vállalni, amíg nem nyit meg az intézmény.
Az állami támogatás nem volt elég, így a falubeliek csináltak bölcsődét a felhúzott épületből.
Székács Linda
A meglévőekben nincs férőhely, újakat csak uniós forrásból lehetne létrehozni.
Eduline
Március 31-ig még lehet igényelni a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatást a Magyar Államkincstárnál.
eduline/mti
Az érintett szülőknek három hete maradt, hogy eldöntsék, melyik másik intézményben helyezik majd el a gyereküket.
Eduline
Elkészült a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2021-es gyermekjogi jelentése, amelyből kiderült: a 2020/2021-es tanévben tízezerrel több elsőst ezerrel kevesebb pedagógus várt az iskolákban, ugrásszerűen megnőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, és van olyan északkelet-magyarországi körzet, ahol háromezer gyerek tartozik egyetlen pszichológushoz.
Eduline
Kik igényelhetik a maximum 40 ezer forintos "bölcsődei támogatást", és milyen dokumentumokra van szükség a kérelem beadásához? Mutatjuk a részleteket.
Eduline
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) mindezt a jövő hétfőn életbe lépő járványügyi szigorító intézkedések, illetve a bölcsődék nyitva tartása miatt várják el.
Eduline/MTI
Így most a szülőknek kell megoldani a gyermekek elhelyezését.
Eduline
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) kampányt indít a gyermekvédelmi-, és szociális intézményben dolgozók munkaruházatának biztosításáért.
Eduline
Több önkormányzat végeztetett koronavírust-tesztet az óvodákban, bölcsődékben, az óvatosságot azonban még mindig fontos hangsúlyozni.
Eduline
Vidéken már ezen a héten megnyitottak az óvodák és bölcsődék, jövő héttől pedig Budapesten is nyitva lesznek. Mire kell majd figyelni igazán?
Eduline
A vidéki óvodák és bölcsődék május 25-től, a budapestiek pedig június 2-ától visszatérnek a normális működéshez. Fotókon az újranyitás előtti előkészületek: fertőtlenítés, takarítás.
Eduline
A Civil Közoktatási Platform (CKP) az új kormányrendeletet - az óvodák és bölcsődék újranyitásáról, valamint a nyári táborok megszervezéséről - hiányosnak tartja, éppen ezért kérik a mielőbbi, pontosabb és felelősebb kiegészítést.
Eduline
A bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Eduline/MTI
A köznevelési államtitkár tegnap a Facebookon jelentette be, hogy a járványveszély csökkenésével az óvodák és bölcsődék a megyékben május 25-étől, a fővárosban június 2-ától visszatérnek a normális működési rendhez. Az intézmények biztonságos beléptetés bevezetésével készülnek a teljes újranyitásra.
Eduline