Hadházy Ákos: Ez kérem egy 340 milliós bölcsőde, bölcsisek nélkül

Közel négy hónapja kellett volna megnyitnia az új több százmilliós bölcsinek, mégis úgy tűnik, hogy továbbra sem fogad gyerekeket.

2024 márciusára készült el a dél-baranyai Alsószentmártonban egy 28 férőhelyes bölcsőde, amely több mint 340 millió forintos beruházásból valósult meg. Az új intézmény a horvát határtól nem messze található, közel 1300 fős településen épült fel, a Napforduló Szociális és Drogprevenciós Egyesület által elnyert pályázati támogatásból.

Hadházy Ákost független képviselő ellátogatott a község új bölcsődéjéhez, ahol állítás szerint „bölcsisek helyett a bukott fideszes polgármester rokonait” találta.

Bár korábban a Baranya Vármegyei Hírportál arról írt, hogy a bölcsőde 2025. január elseján nyit, Hadházy látogatása arra mutat, hogy az intézmény – közel négy hónappal később – még most sem működik.

A képviselő Facebook-posztjában arról számolt be, hogy az intézmény felépítéséhez szükséges pénzt nem az önkormányzat, hanem egy olyan egyesület nyerte el, amelyet a „bukott polgármester rokonai jegyeznek.” Azt is megosztotta, hogy a bölcsőde kerítésére két papírt ragasztottak: az egyik szerint tilos a fotózás a másikon pedig építési terület felirat látható. Szerint ezeket akkor tették ki, mikor megtudták, hogy a faluba érkezett.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.