November elejéig lehet pályázni, erre az ösztöndíjra elsőévesek is jelentkezhetnek
Már elérhető a Bursa Hungarica pályázati anyaga az önkormányzatok honlapján. Hol lehet pályázni és kik pályázhatnak? Itt a válasz.
Már elérhető a Bursa Hungarica pályázati anyaga az önkormányzatok honlapján. Hol lehet pályázni és kik pályázhatnak? Itt a válasz.
Eduline
Munkálatok közben megsérült egy gázvezeték az érdi Túr utcában; a baleset közelében lévő iskolát ki kellett üríteni, a tanárok mellett 200 gyereket kísértek biztonságos helyre - mondta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
MTI
Debrecenben a hatodik életévüket betöltött gyerekek harmada tölt egy extra évet az óvodában iskolakezdés előtt.
Eduline
Nincs baj a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban - legalábbis így véli Rétvári Bence államtitkár. Ez az a középiskola, ahonnan a nyáron tizenkét pedagógus távozott.
Eduline
Kellemes meglepetés érte a rászoruló egyetemistákat és főiskolásokat, amikor megtudták, mekkora összegű szociális ösztöndíjat kapnak az őszi szemeszterben: több felsőoktatási intézményben például 10 ezerről 20 ezer forintra emelkedett a támogatás minimuma, és a jogosultak köre is jóval nagyobb, mint az előző években. Ideje volt az emelésnek: a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható normatíva összege tíz éve változatlan, jövő szeptembertől azonban lehet, hogy a jó tanulmányi eredményű hallgatók is több pénzt kapnak majd.
Mennyire ismeritek a magyarországi városokat? És meg tudjátok mondani, hogy egyes városokban hányan laknak? Teszteljétek magatokat.
Eduline
Ha átfogóbban szeretnétek készülni a közelgő érettségire vagy éppen tudjátok, hogy mi az a témakör, ami nehezebben megy, a következő online kurzusokkal biztosra mehettek.
Eduline
Milyen átlagbérre számíthatnak a műszaki szakokat végzett diplomások? Hol a legmagasabb a fizetés, és az egyes szakok bérei mennyiben különböznek egymástól? Utánajártunk.
Eduline
A 2020-ban bevezetendő Corvinus-ösztöndíj azonos nagyságrendben kiválósági, illetve rászorultsági alapon jár majd a jelentkező hallgatóknak - írja a Magyar Idők.
Eduline
Nem csak itthon van bajban az iskolai művészeti nevelés. Egy friss kutatásból kiderül, hogy a brit iskolákban 2016 óta 10%-kal csökkent a zenei órákon résztvevő diákok száma.
Eduline
A 20 éves férfi súlyos szeméremsértést követett el iskolás lányokkal szemben. Egy videó buktatta le.
Eduline
Módosítaná a kormány a felsőoktatási törvényt, ezzel kiskaput nyitnának a 65 évnél idősebb egyetemi rektorok előtt.
Eduline
A napokban kerülhet a kormány elé az az előterjesztés, amely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nemzetközi innovációs és kreatívipari tudásközponti részvételének erősítéséhez szükséges működési modellváltásáról szól – írja a 168 Óra.
Eduline
A 2019-ben felvételizők még állami ösztöndíjas helyekre jelentkezhetnek majd, 2020-tól pedig indul a Corvinus-ösztöndíj – írja a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzata, amely arra is kitér, hogy a Corvinus-ösztöndíjasok is kapnak majd tanulmányi és szociális támogatást.
Eduline
Azonos nyelven, azonos szinten államilag elismert írásbeli és szóbeli nyelvvizsga komplex nyelvvizsgának számít akkor is, ha a vizsgákat különböző nyelvvizsga-központokban tettétek le? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
A Pécsi Tudományegyetem külföldi orvostanhallgatóinak villányi bortúrája brutális csoportos verekedéssel zárult. Az egyik társtettest most 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
Eduline
Mire számíthatnak azok a felvételizők, akik 2019-ben jelentkeznek a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Október 28-án, vasárnap hajnalban hajnali 3-kor 2 órára kell visszaállítani az órát, akkor kezdődik a téli időszámítás.
Eduline
Megújult a Diákhitel Direkt szolgáltatás, mostantól az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe.
MTI
Négy általános iskolát újítanak fel Szegeden, ám a munkálatok csak augusztus végén kezdődtek el, ezért az intézményekben nincs fűtés. A szülők abban bíznak, egy ideig még nem áll be a hideg idő.
Eduline