Idegőrlő harc folyik a jobb középiskolai helyekért - van, ahol tízszeres a túljelentkezés

1

Gyerekek és szüleik idegeit őrlő harc folyik a jobb középiskolai helyekért. A kormány mindent bevet, hogy a gimnáziumok helyett a szakmát adó középiskolákba terelje a diákokat - írja a HVG e heti száma.

Forrás: Túry Gergely

Királyi út – így nevezik az oktatási szakirodalomban azt, amikor egy gyermeket a szülei a legjobb képzéseken át a biztos jövőbe vezetnek. Ennek egyik állomása Magyarországon a szerkezetváltó középiskola, azaz a hat- és nyolcosztályos gimnázium. Ezeknek a helyeiért, legalábbis Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, kiélezett küzdelem, szinte élet-halál harc folyik.

hirdetés
hirdetés

A szülők sem véletlenül adnak bele apait-anyait, hiszen, mint az például a HVG legutóbbi középiskolai rangsorából is kiderül, az első tíz helyen álló középiskolából kilencben van hat- vagy nyolcosztályos a képzés, vagy legalábbis indítottak ilyen osztályt. Itt a 2017-es középiskolai rangsor: a legjobb gimnáziumok és szakgimnáziumok

Az elit iskolákban, osztályokban valóban válogatott gyerekek ülnek, hiszen nagy a merítés. Nem ritka az öt–nyolcszoros túljelentkezés sem, de például a belvárosi Eötvös József Gimnázium idén szeptemberre meghirdetett 60 hatosztályos helyére 584-en jelentkeztek. Jó néhány vidéki nagyvárosban is éles a verseny. Mint Horváth Péter, a győri Révai Gimnázium igazgatója – egyben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke – a HVG-nek elmondta, a 32 fős hat évfolyamos képzésükre 192-en próbáltak bejutni.

A cikk folytatását itt és az e heti HVG-ben olvashatjátok el.

Egy-két feladaton még nekem is el kellett gondolkodnom - tanárok és diákok a felvételiről
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (1)

32100

Ezen nincs mit csodálkozni, még akkor sem, ha Budapest és a nagyvárosaink a legjobb helyzetben lévő települések.

A közepes vidéki városokban van 1-2 gimnázium, és 4-5 szakgimnázium (vagy még ennyi sem a kisebbekben). Ha a gyerek egészen jól tanul, de nem jutott be gimnáziumba, szakgimnazista lesz. 14 éves korától nem tanul jószerivel mást, mint egy 4-5 lehetőségből kényszeredetten kiválasztott szakmát. Lesz egy szakmai érettségije, amivel jó, ha szakmai vonalon tovább tud tanulni, mert közismereti tárgyak alacsony óraszáma és az összes természettudomány hiánya mellett nem lehetséges az irányváltás (vagy az is egy másik kényszerpálya lesz). Még tisztában sincsenek vele a szülők, hogy mekkora bajban van az új rendszerű szakgimnáziumi képzésben a gyerekük. Az eszmélés majd 2-3 év múlva következik be.
Micsoda torz gondolkodás szülte, hogy úgy lesz meg a gyerekek átlagműveltsége, ha az egyik földrajzot, a másik fizikát, a harmadik bioszt tanul. Hiába jönnek a komplex természettudomány dumával, egy három órában egy évig tanult tantárgy bármilyen zseniális módszertannal (persze a mostani nem az) nem tudja pótolni a három természettudományt és a földrajzot.
A mi megyénkben pl. egyetlen olyan szakgimnázium van, ahol van kémiaórája is a gyerekeknek (persze fizika, biosz föci már nincs mellette).
Csoda, ha az ember nem ilyen sorsot szán a gyerekének?

Az idei szakmai érettségik még egy sokkal többoldalú képzés végén vannak, mégis akkora vihar kerekedett, hogy a figyelmet eltereljék róla, sürgősen elindították a 9 osztályról az ötletelést.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X