szerző:
Nagy Barnabás

Egy amerikai egyetem online kurzusán jöttem rá arra, mitől lehet annyira jó ezeken az egyetemeken tanulni, és hogy mitől más egy ilyen tanfolyam, mint magamtól elolvasni néhány könyvet az adott témában. Aztán lecsapott rám az online tanulók réme.

©

Mióta találkoztam az edX és a Coursera oldalakkal, vonzott a gondolat, hogy otthon, a fotelből tanulhassak az ígéretek szerint úgy, mint ha a világ valamelyik top egyetemén tenném. Ingyen van, csak egy regisztráció, sokat nem veszíthetek vele.

Úgy alakult, hogy végül belecsaptam egy kurzusba a University of California Berkeley campusának szervezésében. A képzés társadalmi kérdésekkel foglalkozó újságíróknak szólt, és bár pár héttel az indulás után csatlakoztam, ezt teljesen lazán kezelik az online képzéseknél, így még simán belevághattam. Egyetlen kikötés volt, a végső határidőig le kell adni a vizsgaanyagot.

Még ekkor sem igazán hittem, hogy bármit tanulhatok a dologból, hiszen úgy képzeltem, majd beszél egy pingvinruhás, cvikkeres prof valami Youtube-videón, vagy adnak egy linket valami unalmas tanulmányhoz, és ehhez, valljuk be, nem kell regisztrálni egyetlen kurzusra sem. Egyszóval nem értettem, mi az, amit egy ilyen tanfolyam online nyújtani tud, miben más, mintha én magam kezdenék el kutakodni az adott témában a Google Scholarson.

Már angolul sem kell tudni (persze azért tudjatok!)
Magyarországon is elindult az online oktatás, a Webuni egyre több képzést kínál. A különbség a cikkben említett oldalak és a Webuni között, hogy előbbiek inkább csak felnőtteket céloznak, a Webunin azonban középiskolások, sőt általánosba járók is találnak felkészítő kurzusokat a tanterv szerint.

Aztán rájöttem. A videók megvoltak – a professzoron persze nem volt cvikker –, a tanulmányokra mutató linkek is – bár nem voltak unalmasak és hosszúak sem –, de hamar bejött egy olyan elem, amire nem számítottam. Már az első lecke után kötelező jelleggel – enélkül nem lehetett továbblépni – egy fórumfelületen kellett leírnom a véleményemet az előtte elhangzottakról. Sőt, kötelezően hozzá kellett szólni a „csoporttársak” bejegyzéseihez, ezzel pedig tök jó vitákat gerjesztettek a szervezők.

És ennél a pontnál volt nagyon más a kurzus attól, mint ha csak otthon magamban olvasgattam volna a tanulmányokat. Egy idő után már szinte nem is annyira a videókon volt a hangsúly, hanem a fórumozáson.

Ha még emlékeztek, korábban írtunk arról, hogy milyen brutális a lemorzsolódás az ingyenes online kurzusok esetében. Őszintén bevallom, én is lemorzsolódtam egy idő után, és bár egész sokáig eljutottam, végül nem adtam le a kurzust lezáró munkámat (ezután egyébként potom 30 dollárért küldtek volna egy hivatalos papírt is, ha akarom). Viszont tényleg tanultam, míg részt vettem a munkában, és a legjobb az egészben, hogy ezt csak akkor kellett megtennem, ha épp ráértem, és kedvem is volt hozzá. Ráadásul nagyjából képet kaptam arról, milyen felfogásban tanítanak egy amerikai top egyetemen.

Jelenleg a Doulingóra kattantam rá, a rém már ennél is megkísértett, de még kitartok, majd jelzem, ha megtanultam franciául.