Átment az új felsőoktatási törvény, soroljuk a legfontosabb változásokat

6

Megváltoznak az átsorolási szabályok, két félév alatt minimum 18 kreditet kell gyűjteni, a hallgatóknak pedig kötelező lesz a kompetenciamérés is. Megjelenik az alkalmazott tudományok egyeteme és nem tágított a kormány a miniszteri küldöttekből álló konzisztóriumtól se. Így módosult a nemzeti felsőoktatási törvény, amelyet hétfőn 123 támogató szavazattal, 65 nem ellenében változtatott meg az Országgyűlés.

Forrás: hvg.hu

Két félév, 18 kredit

hirdetés
hirdetés

Az egyik legfontosabb változás az, hogy azokat az állami (rész)ösztöndíjas hallgatókat, aki két félév átlagában nem szereznek minimum 18 kreditet, átsorolják önköltséges képzésre. A felsőoktatási törvény átalakítása ellen tüntettek egyébként tegnap a Kossuth téren, ahol elhangzott, hogy az átalakítások miatt több kar és egyetem is bezárhatja kapuit. Erről itt olvashattok bővebben.

Idegen nyelveken is kell tanulni

Újdonság az is, hogy a szakotokon előírt krediteken túl, annak tíz százalékáig nem magyar nyelven oktatott tárgyakat is felvehettek.

Ki- és be: csak felmérőkkel

A 2016/2017-es tanévtől kompetenciatesztet kell kitölteniük a hallgatóknak az egyetemre bekerüléskor és a kikerüléskor, hogy felmérhessék, az egyetem vagy főiskola mit tett hozzá a tudásukhoz.

Itt az alkalmazott tudományok egyeteme

A módosítás alapján a felsőoktatás alapintézményei az egyetemek és a főiskolák, melyek mellé most egy új intézményi forma is születik: az alkalmazott tudományok egyeteme.

Központokat hoznak létre

A törvény rendelkezik a közösségi képzőközpontokról, amelyek várhatóan 6-8 városban jöhetnek majd létre. Palkovics László példaként említette Salgótarjánt, Ózdot és Kisvárdát, és lehetőségként kitért a kihelyezett intézmények átalakítására is. Ezekben a központokban már akkreditált intézmények folytathatnak kihelyezett képzést, ha a helyi közösség ezt igényli.

Konzisztórium: 3 embert küld a miniszter

A kormány nem tágított a konzisztóriumoktól sem. (A konzisztórium részben átveszi a rektorok feladatait, ők döntetnének a stratégiai kérdésekben és a gazdálkodásba is beleszólnak majd. Mint arról mi is írtunk, ez ellen többen is felháborodtak, az Átlátszó Oktatás egyenesen a rektorok kasztrálásáról szólt, a Magyar Rektori Konferencia elnöke pedig azt kifogásolta, hogy vétójoga lenne a miniszteri küldötteknek.)

A módosítás rögzíti, hogy a konzisztóriumnak öt tagja van, amelybe három tagot delegál a miniszter. A tagok személyére a miniszternek javaslatot tesznek a felsőoktatási intézmény gazdasági-társadalmi környezetének meghatározó szervezetei és az érintett felsőoktatási intézmény, valamint annak hallgatói önkormányzata.

Változik a BKF neve

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola nevet vált, Budapesti Metropolitan Főiskola lesz.

Nyilvántartásba veszik a nyelvvizsgát

Az is egy változás, hogy ezentúl az Oktatási Hivatal vezetni fogja a nyelvvizsgák nyilvántartását.

Jogok és kötelességek

Kiegészítették a hallgatók jogairól és kötelességeiről szóló részt is, belevették, hogy kötelesek vagytok betartani az egyetemetek, főiskolátok szabályait, tisztelnetek kell az intézmény hagyományait, valamint bekerült egy passzus az emberi méltóságról is.

Szakok, amiktől búcsúzni kell

Hivatalos: ezek a szakok biztos megszűnnek 2016-ra

Ezektől a mesterszakoktól elbúcsúzhatnak a diákok 2016-ban

Népszerű képzések szűnnek meg 2016-ra

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:

atesz14

@Esztike-vidéki!
Az hogy lehet hogy a gyereknek nincs meg a 8 általánosa és egyetemre jár? :DDD
Szerintem úgy érthetted, hogy úgy csusszant át mindenből, hogy
volt kapcsolat aztán megadta a 2-est vagy jobbat a tanár, de javíts ki ha nem!
Sajnos tényleg sok múlik a kapcsolatokon, illetve azon, hogy hogyan építi ki az ember saját magának. Jelentősen több, mint Nyugat-Európában.
Oktatásról meg annyit, lehet szeretni, nem szeretni, tagadni, de
elég sok a gond, és hozzáállásbeli probléma van főleg! Finnekről, svédekről példát vehetnénk!
Az általános iskolai, középiskolai oktatás úgy elavult ahogy van, maximum arra jó, hogy "tornáztassák" a diákok fejét, de a felsőoktatással is vannak bajok, nem csak a hallgatói szerződésekkel...Viszont van sok olyan végzettség, amire elég nagy kereslet van és fizetés is járul hozzá, ahhoz, hogy elég tisztességesen megéljen belőle bárki! :)

Strÿk Marcell

"Idegen nyelveken is kell tanulni

Újdonság az is, hogy a szakotokon előírt krediteken túl, annak tíz százalékáig nem magyar nyelven oktatott tárgyakat is felvehettek."
Az alcímet értelmezve kötelező, viszont a szöveg alatta annyit ír, hogy lesz rá lehetőség. Szükséges a jövőben idegen nyelvű tárgyakat felvennünk vagy ez is egy lehetőség amivel vagy élünk, vagy nem?

kukac.hu

Kedves Esztike. Nagyon jól tanítanak az iskoládban. Fiatal korod ellenére olyan a hozzászólásod, mint egy felnőtt, sokat látott ellenzéki politikusnak. Ne szidd az iskolád. nem is vagy Te iskolás.

Esztike-vidéki

15 éves vidéki lány vagyok- most októberben fogom a 16-ot betölteni! Mivel év vesztes vagyok ezért most végeztem a 9. osztályt. Az elmúlt évek oktatáspolitikájának egyik áldozata vagyok.
Vidéki-nyírségi iskola. Nincs tornatermünk, de minden nap testnevelés. Jó időben az utcán rossz időben a folyosón- mosakodásra nincs lehetőség. Órák minden nap átlag 7-17 ig!
Informatika óra kéthetente egyszer, nyelvóra hetente egyszer. 35 fős osztály! Informatikán ketten ülünk egy gépnél. És ezek után még este legalább nyolc tantárgyból leckeírás!
Ezek a tények- lehet szeretni nem szeretni.
A tanárok fél évente cserélődnek- főleg a nyelvtanárok. Info tanár van, hogy nincs így az info óra egy bohóckodás!
És most egy kis érdekesség! Még hetedikben lebukott hozzánk egy srác -már többször is bukott. 8. év végén is meghúzták!
Ennek ellenére a srác egyetemre jár! Hogy csinálta nem tudom- minden esetre az életkora meg van hozzá és a kapcsolatai is.
Én szívok ő meg már egyetemre jár és dorbézol, úgy, hogy a 8 általánosa sincs meg. Az iskolámat csak a Szentlélek tartja össze!
Mivel idén októberben betöltöm a 16-ot és a tankötelezettség csak eddig tart ezért úgy döntöttem, hogy abba hagyom a sulit és kimegyek a nagybátyámhoz Olaszországba dolgozni!
Minek koptassam napi tíz órában az iskolapadot és tanuljak egy csomó olyan dolgot aminek a büdös életben nem veszem hasznát!
Ahogy fentebb írtam! Heti egy nyelvóra 35 embernek- egy vicc!
Két hetente egy informatika-úgy, hogy sokszor nincs tanár- vicc!
Mindennap testnevelés és mivel nincs mosakodásra lehetőség ezért izzadtan büdösen kell végig ülni a napot!
és ott van annak a bukott osztálytársamnak az esete is. Nincs meg a 8 általánosa, de már egyetemre jár és hülyére keresi magát.
Tudok írni-olvasni-számolni. Ha valamit nem tudok ott a könyvtár és az internet. Kinn Olaszországban a nagybátyám havi ezer eurót fizet nekem, napi 8 órában kell csak dolgoznom és télen a fűtésszámlát is megspórolom, arról nem is beszélve, hogy a nyelvet is könnyebben meg fogom tudni tanulni- ja és az érettségimet is meg fogja szerezni, ha tovább akarnék tanulni azt is el tudja intézni.
Tudom nem túl tisztességes út, de ez sajnos idehaza így működik.
Itthon ha el is jutok az érettségiig akkor is maradni fog a közmunka havi 47 ezerért!
Akinek nincs pénze vagy politikai kapcsolata annak marad az amiről fentebb írtam.
Lehet utálni-nem szeretni, de nem érdekel! Legkésőbb decemberben itt hagyom az országot egy jobb élet reményében és a pénzemet arra fogom használni, hogy kapcsolatokat építsek amik segítségével ezt meg azt meg amazt meg fogok szerezni. Minek törjem magam valamiért mikor -igaz görbe úton pénzért- egyszerűbben is hozzá lehet jutni!
Olvassatok utána Pumpás Pistának meg Bubla Áronnak!
De lehetne még egy rakás politikust felsorolni. Ha így mennek a dolgok akkor én is így fogok cselekedni. Lehet a könnyebbik itat választom, de elegem volt abból, hogy becsületes hülye vagyok és az az ember amelyik a nehezebbik utat válassza saját maga ellensége.
Akinek nem tetszik a történetem azoknak ajánlom, hogy ne fizessenek adót, ne tartsák be a törvényeket- mert az adótokból mind-mind olyan emberek élnek mint az én bukott osztálytársam, Bubla meg Pumpás és a törvényeket is ilyen emberek hozzák.
Lehet követni a példámat, vagy végre összefogni és fellázadni!

Eszter

bmarton613

Ezektől az is kitelik, hogy visszamenőleg érvényes tavalytól.

jani0123

Ez a módosítás mikortól lép hatályba ? Gondolom az idei félévre még nem.

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X