Itt a feketeleves: van, ahol több százezer forintba kerül a jogsi megszerzése

Van olyan autós iskola, ahol a diákok alig több mint 6 százaléka tudja sikeresen letenni a jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgát. És a gyakorlati vizsgán sem sokkal jobb a helyzet. Vannak, akik 110 ezerért hirdetik a jogsi megszerzését, de a valóságban átlagosan 130-150 ezer forintból jöhet ki inkább, sőt van, ahol ennek többszörösét költik el a diákok - írja a hvg.hu.

Forrás: MTI / H. Szabó Sándor

A jogosítvány megszerzése egyszerű feladatnak tűnik: csak ki kell választani egy autósiskolát, be kell iratkozni és már indulhat is a képzés. Az első probléma viszont már a folyamat legelején felmerül: melyik iskolát válasszuk? A barátok, ismerősök és az internetes vélemények sokszor egymásnak ellentmondóak, tapasztalat híján pedig nagyon nehéz választani - írja a hvg.hu.

hirdetés
hirdetés

Segítség lehet ilyenkor, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság negyedévente összesíti a hazai autósiskolák teljesítményét. A százalékos arányokból kiolvasható, hogy melyik intézményben teljesítettek a legjobban a diákok, illetve persze az oktatóik – vagyis, hogy hol tették a legtöbb sikeres vizsgát, valamint a gyakorlati oktatást tekintve hol kellett a kötelezően előírt óraszámon felül a legkevesebb pluszórát venni.

A Vizsga Sikerességi Mutató (VSM) eredményei alapján a Kiskun Autósiskolában 2017 második negyedévében csupán a diákok 15 százaléka tudott eredményes elméleti vizsgát tenni. Őket a Kopasz Autósiskola (15,38 százalék) és a Kocsis Autósiskola (16,67 százalék) követi. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Rossz hír: 42 ezer forinttal többet kell fizetni a jogsiért, mint gondolnánk

Az elméleti és a gyakorlati képzés díján kívül több mint 42 ezer forintos kiadással kell számolniuk azoknak, akik jogosítványt szereznének - írja a Forbes. A lap azt írja, a jogosítványszerzés teljes várható költségei két részből állnak: egyrészt az autósiskolának kell az elméleti és a gyakorlati képzésért díjakat fizetni másrészt pedig különböző egyéb díjak is felmerülnek.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X