Várhatóan mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez 2020-tól - értesült a Magyar Hírlap több forrásból. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont azt közölte: maradnak a szabályok, nyelvvizsgára is szükség lesz a 2020-as felvételitől.
Mivel a felmérések szerint jelentős eltérés mutatkozik az ország különböző területein élő fiatalok nyelvtudása között, megszületett az elvi döntés arról, hogy néhány évvel kitolják a felvételihez szükséges kötelező nyelvvizsga határidejét - írja a lap.
Update: a hvg.hu érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy maradnak a szabályok, egy emelt szintű érettségi és egy (legalább B2-es) nyelvvizsga majd kell a felvételihez 2020-tól. Erről bővebben itt olvashattok.
A kormány 2014-ben döntött arról, hogy 2020-tól csak az vehető fel a felsőoktatásba, akinek addigra lesz legalább egy középfokú nyelvvizsgája. Bár ez alapján az előírás hatéves felkészülési időt hagyott, az elmúlt években több szakmai vélemény is elhangzott arra vonatkozóan, hogy félő, az új követelmény miatt több tízezren eshetnek ki a felsőoktatásból.
Ahogy arról kedd reggel beszámoltunk, a 2020-tól érvényes pontszámítási szabályok is hiányosak.