Olyan érettségi lesz ma, amely miatt Balog Zoltán is levelet kapott

Olyan érettségi vizsga kerül csütörtökön sorra, amely miatt több diák levelekkel bombázta a minisztériumot.

Forrás: Shutterstock
A középszintű angolérettségi írásbelije 180 perces, a négy feladatlap megoldásával maximum 117 pontot szerezhetnek a vizsgázók. Az olvasott szöveg értését mérő rész 60 perces, a nyelvhelyességi feladatsorra 30, a hallott szöveg értését ellenőrző feladatok megoldására szintén 30, az íráskészség rész kidolgozására 60 percet kapnak.

Primitív feladat is van a középszintű angolérettségin a szaktanár szerint

Az általunk megkérdezett szaktanár egyszerűnek és könnyen megoldhatónak tartja az idei középszintű angolérettségi olvasott szöveg értését mérő részét. A megkérdezett szaktanártól azt az információt kaptunk, hogy az idei érettségi semmiképp sem nevezhető nehéznek. Ami mindenképpen kiemelendő pozitívum, hogy a négy szövegből három tartalmilag is érdekes lehet a diákok számára, így valószínűleg szívesen dolgoznak vele.

hirdetés
hirdetés

Az első két vizsgarész - olvasott szöveg értése és nyelvhelyesség - után 15 perces szünetet tartanak az iskolákban, ez követően futnak neki a diákok a hallott szöveg értését mérő résznek, valamint az íráskészséget tesztelő feladatoknak.

Változtak a szabályok, tiltakoztak a diákok

Valamivel nehezebb lesz az idei érettségi, mint a tavalyi - ez már most, a vizsga kezdete előtt biztos. 2017-től az idegen nyelvi középszintű érettségi a korábbi A2-B1 szinthez képest tisztán B1-es szintű lesz. Vagyis kikerülnek a feladatsorból a legkönnyebb részek.

Tíz, szakképzésben tanuló diák már januárban arra kérte az oktatásért felelős tárcát, ne követeljenek magasabb teljesítményszintet a 2017-es idegen nyelvi érettségin, mint az előző években.

"Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a mi érdekünk a megfelelő nyelvtudás – de ennek elsajátítása számos egyéb tényezőtől is függ. Attól, hogy középiskolás tanulmányaink utolsó negyedében kiderül, hogy a követelmény magasabb, mint eddig, nem a teljesítmény fog nőni, csak a szorongás és a kudarcot vallók száma. Hiszen nyelvóráink száma nem növekedett, a diákok és a tanárok túlterheltsége, valamint az általános káosz nem csökkent – mitől lennének jobbak az eredmények?" - írták nyílt levelükben.

Hozzátették: a szakképzésben tanulók között meglehetősen nagy arányban vannak jelen a tanulási nehézséggel küzdő, részképesség-zavaros tanulók, akik számára a követelmények változtatása nélkül is kihívást jelent az érettségi. "Emellett pedig számos társunk kénytelen anyagi okok miatt dolgozni az iskola mellett. A szegénységből való kiút számukra egyedül a tanulás lehet. A vizsgák átgondolatlan nehezítésével és a vizsgakövetelmények átláthatatlan káoszával az esélytelenség és a szegénység börtönébe zárnak minket" - írták.

Bár a levél mellé állt a Független Diákparlament, változást nem sikerült elérniük.

 

Hogyan pontozzák a holnapi angolérettségit? Minden információ egy helyen

A következő megmérettetés az angolérettségi, remélhetőleg az sem lesz nehezebb az eddigi vizsgáknál. A pontozásról, használható eszközökről minden hasznos információt itt találtok meg. Középszint A holnapi angol érettségit a maihoz hasonlóan három órán keresztül írhatjátok. Az írásbelire, amely négy feladatsorból áll, legfeljebb 117 pontot kaphattok.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X