Nem tudtak kabátot készíteni, azért halhattak ki a neandervölgyiek
Ezért is tanuljunk inkább szakmát?
Ezért is tanuljunk inkább szakmát?
A Füvészkertben nincs olyan nap, hogy ne nyílna valami gyönyörűség, ezúttal a lótuszok nyújtanak feledhetetlen látványt.
A gamma-sugárzás kitörések itt szállnak el körülöttünk, de a kisebbekkel szemben egyelőre védve vagyunk. Azonban semmit sem tehetnénk, ha egy jól megtermett nyaláb találná telibe a Földet.
Rengtegen büszkék arra, hogy mennyi helyen jártak, de így még kezet fogni is kellemetlen velük.
A naponta dohányzó kamaszok több egészségi problémával küzdenek, mint nem dohányzó társaik és a helyzet a cigarettázó lányok esetében a súlyosabb - derült ki amerikai és norvég kutatók tanulmányából. Akiknek több lelki vagy testi panaszuk van, azokat nehezebb is leszokni a cigiről.
Mintha tudta volna, hogy valakik fotózzák.
Az egyesült államokbeli Hoover-gát a mérnök hallgatók és a laikus nagy kedvence.
A Steemit pár tipikus kifejezéssel szemlélteti, hogyan nyomta le az amerikai angol a britet.
Magyar régészek és kutatók is bekapcsolódnak azoknak a Kazahsztán északnyugati és a Kaukázus északi részén nemrég talált leletek vizsgálatába, melyek erős magyar vonásokat mutatnak. Előfordulhat, hogy a magyarok egy nagyobb csoportja délre, és nem a Kárpát-medence irányába vándorolt a honfoglalás időszakában.
Az élő csirkék szaga távol tarthatja a maláriát okozó szúnyogokat etióp és svéd kutatók kísérletei szerint.
A Földön már csak három ország van - köztük az Amerikai Egyesült Államok - ahol nem használják a francia eredetű SI, vagyis a metrikus mértékegységet. Kétszáz évvel korábban azonban még pont fordított volt a helyzet.
A magyar geometriai felfedezésből származó testet eddig csak korlátozott számban, igen költséges megoldással készítették el, ám sikerült egy megfizethető eljárást kidolgozni a gyártására.
Úgy tűnik, a kreativitás a legfontosabb képesség, amivel egy jó űrhajósnak rendelkeznie kell.
"Tudományos tények, amiket könyvekből is megtudhatnánk, de sokkal izgalmasabb más kárán, videón megnézni" rovatunk újabb részét olvassátok.
Egy kutatás szerint a hallgatók íráskészségére sokkal nagyobb hatással van, hogy milyen szövegeket olvasnak, valamint azt milyen gyakran teszik, mint az eddig sokan gondolhatták.
Bizonyított, hogy semmilyen komoly fertőzést nem kockáztatsz, ha kapaszkodnod kell.
Sok emberben valószínűleg nem fogalmazódott meg a címben feltett kérdés, de a videón látható srácot annyira kínozta, hogy ki kellett próbálnia.
Tudjátok, mi az a LIGO? Ha igen, akkor a gravitációs hullámokról is hallhattatok, de fogadjunk, hogy a többségnek fogalma sincs, mi ez az egész. Ha viszont megnézitek azt a hamarosan elkészülő magyar filmet, ami erről szól, valószínűleg minden tiszta lesz.
Így könnyebb szelektálni a hulladékot - alsó és felső részre -, de kilövőszerkezetnek sem utolsó.
A bazalt kőzete csapdába tudja ejteni a levegő szén-dioxidját, mérsékelve az üvegházhatást.