Még egy év: 2019-ben jön az új alaptanterv
A korábban ígért 2018-as módosítás helyett több időt szánnának a változtatásra. Addig is marad a leterheltség.
A korábban ígért 2018-as módosítás helyett több időt szánnának a változtatásra. Addig is marad a leterheltség.
A komplex természettudomány tanításában a tanároknak kellett rögtönözniük, ugyanis csak a nyár végén értesültek róla, hogy nagyjából mit kellene tanítaniuk a szakgimnáziumokban. A tanév második hónapjára megjött az első segítségcsomag.
Bár a kormányzat célja a szakképzést biztosító iskolák erősítése, mégis évről évre nő a gimnáziumok népszerűsége - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete száz iskoláról tud, ahol nincs elég informatikatanár, ezért valahol csak szabálytalan helyettesítéssel tudnak órát tartani.
Egyelőre átszervezésekkel igyekeznek megoldani, hogy a természettudományos tantárgyak csökkentése miatt ne legyenek elbocsátások, de így is beindult egy kisebb vándorlás a tanárok között.
Az új szakgimnáziumi tanterv miatt alaposan meg kell fontolni, hogy melyik intézménybe és képzésre jelentkezel.
Közel két hét telt el tanévkezdés óta - az OFI most kezdi tájékoztatni a pedagógusokat arról, mi is legyen az összevont természettudományos tárgyakkal.
Egy nap eltéréssel sikerült önmagával is ellentétes állaspontra jutnia az államtitkárnak.
Az óvodától az általános és középiskolákon át az egyetemekig szeptember 1-én elstartol a tanév. Ezekre a dátumokra lesz érdemes a legjobban figyelni.
A Civil Közoktatási Platform szerint már el is kezdődtek az elbocsátások amiatt, hogy az új tanterv szerint összevontan oktatják a természettudományos tárgyakat a szakgimnáziumokban. Mendrey László szerint napokon belül kiderül, ki tarthatja meg az állását, és kinek kell mennie. A köztes megoldás sem tűnik életszerűnek.
Megjelent a kerettantervekre vonatkozó miniszteri rendelet módosítása a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Egy héttel az iskolakezdés előtt.
Látszatintézkedésnek tartja A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a kormány következő tanévre eszközölt módosításait. Már tervezik az újabb megmozdulásokat, de a népszavazási kampány miatt kivárnak.
A szakgimnáziumok a felvehető létszám 56,3 százalékát tudták feltölteni jelentkezőkkel, a szakiskoláknál még rosszabb, csak 38,8 százalék a beiratkozók aránya.
Az idei tanévvel is annyi változás jön, hogy lehetetlen lesz megúszni felfordulások nélkül. Összeszedtük azokat, amik a legnagyobb problémát okozhatják majd nektek.
Bár csak fokozatosan fognak megjelenni a segédanyagok az új komplex természettudomány tantárgy esetében, azt digitálisan terjesztik majd, így a tanárok a jó gyakorlattal kiegészíthetik az szakmai anyagot és gyorsan elterjedhetnek a jó megoldások.
A szakgimnáziumok pontos tanterv hiányában bizonytalansággal várják a tanévet, a Pedagógus Szakszerveze attól tart, hogy tanárok vesztik majd el az állásukat.
A komplex természettudomány néven szeptemberben induló tárgy a lecsökkent óraszámú többi tárgyat hivatott pótolni, hogy egy-egy jelenséget tömörebben, de több szempontból is bemutasson a diákoknak. Ajánlott kapcsolódási pontokat is tervezett ezért a tantárgyak közé az OFI, ám több furcsaság is bekerült.
Palkovics László oktatási államtitkár azt mondta, hogy a kormány háttérintézete kidolgozza augusztus közepére a következő tanév tanmeneteit. Pont az új természettudományos tantárgynál mégis úgy indul a tanév, hogy szinte vakon kell repülniük a tanároknak az ismeretlenbe.
Továbbra sem készíttette el a kormány a szakgimnáziumok szakmai és közismereti óratervét, de ha meg is érkezik, a helyi óratervekre nem lesz idő szeptemberig - vélik szakmai és civil szervezetek.
Ősztől a szakgimnáziumot megkezdők számára eljöhet a vendéghallgatói ingázás ideje, ha később más tárgyból szeretnének érettségit tenni- derül ki Palkovics László oktatási államtitkárral készült interjúból. Az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. Az államtitkár egyértelmű sikerekről beszélt az oktatás finanszírozása kapcsán, úgy véli, hogy a jövőbeli működésben sem lesz hiány. Az önkormányzatokkal közös rendszer felszámolása is tiszta viszonyokat teremt szerinte, így elégedetlenség esetén egyértelműen az állam ellen lehet tüntetni.