szerző:
Eduline

Az óvodától az általános és középiskolákon át az egyetemekig szeptember 1-én elstartol a tanév. Ezekre a dátumokra lesz érdemes a legjobban figyelni.

©

Bár többen megjegyezték, hogy a szeptember 1-i, csütörtöki tanévkezdésnek nem biztos, hogy sok értelme van, a pozitívuma, hogy le lehet tudni a tanévnyitókat, valamint kevés iskolában gondolhatják ma úgy, hogy egyből bele kell vágni a tananyagnak. A teljes tanév 182 napos lesz, természetesen az intézmények ettől eltérhetnek, de a hivatalos tanévzárás 2017. június 15-én lesz, szintén csütörtökön. Szakgimnáziumokban 180, gimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakiskolákban 181 napos lesz az év.

Az érettségizők hivatalos utolsó tanítási napja május 4., kivéve a rendészeti gimnáziumokban (május 19.) és a honvédelmi szakiskolákban (május 26.). A keresztféléves szakiskolákban a tanév vége 2017. január. 6-án lesz, a HÍD II. program képzés és a kétéves részszakképzések esetében június 2-án.

A központilag meghatározott első félévzárás 2017. január 20., az iskoláknak január 27-ig kell értesíteni a tanulókat és a szülőket a féléves eredményekről. A tanév végén 5 nap áll rendelkezésre a bizonyítványban szereplő lezárt jegyekről tájékoztatni az érintetteket.

Szünetek

Az általános iskolákban 5, gimnáziumokban, szakiskolákban és szakközépiskolákban 6, szakgimnáziumokban 7 naptól dönthetnek, hogy kiadják-e tanítás nélküli napról dönthetnek a diákönkormányzatok, kikérve a nevelőtestület véleményét is az adott napok programjáról.

  • Az őszi szünet karcsúnak tűnhet idén idén, november 2-től, november 4-ig tart majd, azonban ez a hétvégékkel, mindenszentek és halottak napjával kiegészülve 9 napos szünetet jelent majd.
  • A téli szünet december 22-től január 2-ig tart, tehát szilvesztert követően még egy nap marad a regenerációra a január 3-i évkezdésig.
  • A tavaszi szünet április 13-18. között lesz, először 19-én kell órára mennie a tanulóknak.

A szombatra elrendelt tanítási napok terhére az iskola egyéb időszakokban is rendelhet el szünetet, valamint a nemzetiségi iskolák a hagyományaikhoz igazítva is rendelhetnek el szüneteket. Fontos, hogy a munkanapokra eső szünetekben minden iskolának gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről, ha a szükség úgy kívánja.

Érettségik

A 2016. októberi-novemberi érettségi vizsgák kezdete október 14-én kezdődik nemzetiségi nyelvvel és irodalommal. A magyar nyelv és irodalom vizsgák október 17-én., a matematika és a földrajz október 18-án, a történelem október 19-én, az angol nyelv október 20-án, az informatika október 21-én, a német nyelv pedig október 24-én lesz. Az írásbelik október 27-én zárulnak. Az őszi szóbeli vizsgákat november 10-14. között tartják emelt szinten, a középszintű vizsgákra november 21-25. között kerül sor.

A tavaszi, sokak által csak rendes érettségiként számon tartott időszak 2017. május 5-én veszi kezdetét nemzetiségi nyelv és irodalomból. A magyar nyelv és irodalom vizsgák május 8-án kezdődnek, a matematika május 9-én, a történelem május 10-én, az angol május 11-én, a német pedig május 12-én következik a sorban. Az írásbelik május 26-án zárulnak. A szóbeli vizsgákra emelt szinten június 8-15., középszinten június 19-30. között kerül sor.

A teljes táblázat elérhető az erről szóló rendelet 1. mellékletében..

Speciális tanítási napok

Az iskoláknak lehetőségük van témaheteket tartani az alábbiakban meghatározott témákban és időszakokban:

  • pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és 2017. március 10. között,
  • digitális témahét 2017. április 3. és 2017. április 7. között,
  • fenntarthatóság-környezettudatosság témahete 2017. április 24. és 2017. április 28. között.

Országos mérések és tesztek

A 6., 8., 10. osztályos diákok matematikai és szövegértési kompetenciáinak felmérése 2017. május 24-én lesz, ez ugyanúgy tanítási napnak számít, de erre a napra tanítási órákat nem szervezhet az iskola. Ezen felül a kéttanítási nyelvű iskolákban 2017. május 31-én zajlik majd a célnyelvi mérés, valamint május 17-én az Oktatási Hivatal által meghatározott feltételekkel elvégzik az idegen nyelvi szövegértési felméréseket is.

Amennyiben egy első osztályos kisdiáknak az óvoda jelzése, vagy a tanév első néhány hetének tapasztalata alapján felzárkóztatásra van szüksége, október 10-ig fel kell mérnie ezeket a diákokat az iskoláknak, december 2-ig pedig el kell végezniük a vizsgálatokat, hogy később a megfelelő foglalkozásokban részesüljenek.

A tanulók fizikai állapotának felmérését 2017. január 9. és 2017 április 30. között kell elvégeznie az iskolának, kivéve az 1-4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!