Októberre tették elérhetővé a tanároknak az új tantárgy segédanyagait

A komplex természettudomány tanításában a tanároknak kellett rögtönözniük, ugyanis csak a nyár végén értesültek róla, hogy nagyjából mit kellene tanítaniuk a szakgimnáziumokban. A tanév második hónapjára megjött az első segítségcsomag.

  • eduline/mti

A komplex természettudományos tantárgy oktatása megkezdődött, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) elindította Fejlesszünk együtt! elnevezésű programját a tantárgy minél hatékonyabb oktatása érdekében - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár online fogadóóráján szerdán. Korábban az államtitkár kénytelen volt elismerni, hogy nincs tankönyv és nincs szerteágazó segédlete a tanároknak:

Palkovics: Jobb lett volna, ha a tantárgy ki van dolgozva

Ősztől a szakgimnáziumot megkezdők számára eljöhet a vendéghallgatói ingázás ideje, ha később más tárgyból szeretnének érettségit tenni- derül ki Palkovics László oktatási államtitkárral készült interjúból. Az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. Az államtitkár egyértelmű sikerekről beszélt az oktatás finanszírozása kapcsán, úgy véli, hogy a jövőbeli működésben sem lesz hiány.

Elmondta, hogy a tanítást segítő anyagok fejlesztésében felsőoktatási intézmények, szakmai szervezetek és pedagógusok vesznek részt. Emellett az OFI országszerte szakmai konferenciákat tartott és tart, amellyel szintén segíti a pedagógusok munkáját - ha már felkészülni korábban nem tudtak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az új, összevont tantárgy nem csak a diákok jövőjére, továbbtanulási esélyeire lehet hatással, de a tanárokéra is. Az Eduline-nak megszólaló pedagógusok már munkahelyváltásokról és kényszerű átképzésekről számoltak be, emellett aggódnak, hogy hány munkahely szűnik meg jövőre, mikor már két évfolyamon is kevesebb óraszámban kell tanítani természettudományos tárgyakat.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.