Egy kenyér, egy liter tej, két tömlős sajt: ennyire elég egy magyar tanár órabére
Egy liter tej, egy kenyér és egy kis sajt: erre elég a nettó 1471 forintos órabér.
Egy liter tej, egy kenyér és egy kis sajt: erre elég a nettó 1471 forintos órabér.
Beszédes és egyben szomorú rajz a pedagógus-életpályamodellről.
Egy hónap alatt tizennégy százalékkal nőtt a pedagógusok támogatottsága a kormánypárti szavazók körében, abban viszont nem értenek egyet, hogy mekkora béremeléssel kellene beérniük a sztrájkolóknak.
Nagyok a különbségek Európában a tanári fizetések között. A magyar pedagógusok persze a lista végén állnak.
Civil szervezetek petíciót indítottak azért, hogy a közmédiában is számoljanak be a tanárok követeléseiről és az oktatás siralmas helyzetéről. Már választ is kaptak. Igaz, elég érdekeset.
Bár a hónap elején tárgyalnak Maruzsa Zoltán államtitkárral, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már a novemberi sztrájk időpontját is bejelentette.
A GKI Gazdaságkutató friss elemzése szerint, nem jelentene drasztikus kormányzati kiadást, ha a pedagógusbéreket a diplomások átlagkeresetéhez igazítanák.
Hat pontban foglalta össze a Nemzeti Pedagóguskar, milyen lépéseket kellene tenni a tanárhiány megfékezéséért.
Több százan sorakoztak fel az oktatás és a pedagógusok érdekében Pécsett péntek reggel.
Nem elégedettek a kormány 5 százalékos ajánlatával, hamarosan sztrájkról dönt Nagy-Britannia két legnagyobb tanári szakszervezete is.
A kormány elkötelezett a pedagógusok bérének további emelésében, azt egyedül a baloldal akadályozza - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A friss reprezentatív kutatást szerint a magyarok többsége támogatja a tanárok törekvéseit, és nem az Európai Uniótól várják a tanárbérek rendezését.
Tanári béremelésre szükség van, de nem lehet a gyerekek rovására polgári engedetlenségi mozgalmat indítani – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfő este a hvg.hu tudósítása szerint.
Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak írt nyílt levelet egy fővárosi pedagógus, miután átvette a tankerület fenyegető levelét.
Egyre több tanár csatlakozik a tiltakozásokhoz, az igazán komoly megmozdulások azonban októberben-novemberben jöhetnek – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.
No comment – ezzel a kísérőszöveggel osztotta meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a két álláshirdetést, amelyben egy budapesti középiskola keres délutános takarítót, valamint történelemtanárt.
Polgári engedetlenségi akcióba kezdett az újpesti Lázár Ervin Általános Iskola nyolc pedagógusa péntek reggel, az első és a második órát nem tartották meg, így vállaltak szolidaritást a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettesével.
A Móricz Zsigmond körtéren tartottak flashmobot a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai, így tiltakoztak a fenyegetések, a szakmai egyeztetés hiánya, a diákok leterheltsége, a siralmas bérek, a döntéshozók cinikus megnyilvánulásai ellen.
Délután négykor kezdődött a Diákok a tanárokért csoport tüntetése a Bazilika előtt. Középiskolások, tanárok és szülők követelték a kormánytól, hogy emelje a pedagógusok bérét, adjon megoldást a tanárhiányra, teremtsen élhetőbb körülményeket az oktatásban, legyen "tanítható és tanulható" mennyiségű és minőségű a tananyag.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a hazai és a nemzetközi közvéleményhez fordul a kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt - áll a tanév első napján kiadott kiáltványban.