Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„Minden rendszer változik, amelynek lakmusza a Taylor Swift-jelenség.”
Amerikai mintára tantárgy lett a híres popsztárból – nyilatkozatot adott az Indexnek Domokos Tamás, a székesfehérvári központú Kodolányi Egyetem elnöke.
Az elnök a lapnak arról beszélt, a felsőoktatásban tanuló új generáció annyira eltér a korábbi évtizedek hallgatóitól, hogy már teljesen máshogy kell tanítani a 2020-as években.
A Kodolányi ezért olyan globális, komplex jelenségek gyakorlatorientált feldolgozásával és (újra)értelmezésével akarja ellátni a hallgatóit, amelyekhez közvetlenül tudnak kapcsolódni. Ilyen a Taylor Swift jelenség is.
Az egyetem elnöke szerint nemcsak őrületes zenei tehetség, hanem emellett kiváló üzletasszony is, aki tökéletes módon használja a közösségi médiát, és elnyerte mindenféle ember szimpátiáját. Emellett a rajongás fenntartásához is nagyon jól ért, egy hálózati modellben működő csapatot irányít, és érzékenyen reflektál a társadalmi és személyes problémákra egyaránt.
„Tökéletes arra, hogy a világ dolgairól, működési mechanizmusairól ezen az optikán keresztül közelítsünk a hallgatókhoz”
– vélekedett Domokos Tamás.
Nem a magyar egyetemeken jelenik meg először olyan óra, ami Taylor Switf munkásságával foglalkozik. Korábban már a a New York-i Egyetemen, 2024-ben pedig a Harvardon is lehetett már az énekesnő kapcsán kurzust felvenni:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.