Kiből lehet egyetemi tanár?
Utánajártunk, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valakit egyetemi tanári kinevezéssel tüntessenek ki.
Utánajártunk, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valakit egyetemi tanári kinevezéssel tüntessenek ki.
A kulturális és innovációs miniszter szerint a magyar egyetemeknek komoly „ellenszélben” kell helytállniuk, hiszen – állítása szerint – árulók és besúgók próbálják akadályozni versenyképességüket. Ennek ellenére úgy látja, az intézmények világszínvonalon teljesítenek.
Nem mindenki vezeti pontosan, hogy hány állami ösztöndíjas félévet használt már el, pedig ez fontos információ lehet – különösen, ha közeledik a diplomaszerzés vagy éppen szakváltáson gondolkodtok. Jó hír, hogy ezt nagyon egyszerűen ellenőrizhetitek online, és nem kell hozzá sem okmányirodába, sem az egyetem ügyintézésére rohangálni.
Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.
Az államtitkár szerint a cél, hogy a kollégisták jól érezzék magukat és tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni.
Soha ilyen kevesen nem tanultak angolul a felsőoktatásban, mint a 2024/2025-ös tanévben.
Az új funkció útmutatást nyújt a felhasználóknak, ahelyett hogy teljes esszéket vagy válaszokat adna, segítve az egyetemeken egyre gyakoribb mesterséges intelligencia visszaélések megakadályozását.
Sokan kritizálták az oktatók hozzáállását és a hiányosan leadott tananyagot is.
„Kendrick Lamar és a M.A.A.D City erkölcse” címmel új kurzust hirdet a Temple Egyetem 2025 őszére.
A miniszter a dékáni nyitóbeszédek mellett mondja el az egyetemeken, hogy a világ legjobbjai között vagyunk.
A HÖOK legújabb felmérésre rámutat, hogy a hallgatók szerint még év közben is gyakoriak az intézményi tájékoztatás hiányosságai és a váratlan módosítások az egyetemeken.
Fiktív tanulók után vettek fel állami támogatást egy nonprofit szervezeten keresztül – több mint 43 millió forintos kár érhette az államot. A Szegedi Járásbíróságon indult meg a büntetőeljárás.
Az államvizsga az utolsó lépés a doktori cím megszerzése előtt. Azonban a technikai problémák és az eltérő vizsgáztatási gyakorlatok miatt idén is kérdések merülnek fel a vizsga egyenlőségét és biztonságát illetően.
Hankó Balázs bejelentette, hogy átalakítják a doktori képzést.
A tanulmányi ösztöndíjat egy félévben 5 hónapon át kapják a hallgatók. Mutatjuk, mikor számíthattok az utalásra.
Van olyan egyetem, ahol már egy hét múlva, máshol pedig csak a következő hónapban kezdődnek a tavaszi félév vizsgái. Összegyűjtöttük mettől meddig tart a vizsgaidőszak az egyes egyetemeken.
Míg a a felsőoktatásba felvett hallgatók száma évről évre emelkedik, a kollégiumi férőhelyek száma tovább csökken.
Mutatjuk, mi történik, ha állami ösztöndíjasként tanultok, de úgy döntötök, nem fejezitek be a képzést?
A 2024–2025-ös tanévben a teljes hallgatói létszám 27,2 százaléka külföldi diák.
A legtöbb magyar egyetemista, aki külföldön tanul, nem akar hazajönni. Minden fontos érettségis információ egy helyen. Így lehet kijátszani a rendszert és meghosszabbítani a tavaszi szünetet. Mostantól csak azok a pedagógusok jelentkezhetnek intézményvezetői képzésre, akiknek azt központilag engedélyezik.