Felsőoktatás MTI

Korrupciót gyanít az LMP a Szent István Egyetemen

Elolvasom

Lemondásra szólította fel a felsőoktatásért felelős államtitkárt Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, állítása szerint ugyanis tudtával vagy tudta nélkül, de számos vidéki egyetemen "csalták el" az uniós forrásokat "álprojektekkel, áltanulmányokkal".

Felsőoktatás eduline/mti

Európai Bizottság: Lehetne több magyar diplomás, de továbbképzésekben még gyatrábban teljesítünk

Elolvasom

Az Európai Bizottság elkészítette oktatási országjelentését Magyarországról, első körben a felsőoktatás problémiáiról lesz szó.Legfőképp a diplomások arányának növelését jelölte meg fejlesztendő területként az Európai Bizottság, emellett sereghajtók között vagyunk az élethosszig tartó tanulásban.

Felsőoktatás Eduline

Zsarolt-e a Zrínyi rektora?

Elolvasom

Nem kifejezetten fehérgalléros bűncselekmény megzsarolni egy 400 ezer alkalmazottat foglalkoztató világcéget – még ha a gyanúsított egyetemi rektor, védelemtudományi szaktekintély, az egykori Orbán-kormány honvédelmi helyettes államtitkára is. Márpedig a Nemzeti Nyomozó Irodánál valami effélét sejtenek, amikor befolyással üzérkedést rónak Szabó Jánosnak, a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának terhére -írja a HVG.

Felnőttképzés Edupress

MBA képzések börzéje Budapesten

Elolvasom

Az MBA-képzés iránt érdeklődők számára kínál tájékozódási lehetőséget a QS World MBA Tour, mely március 17-én, 18 órától tartja meg programjait Budapesten. A látogatók itt személyesen találkozhatnak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel, illetve több mint 15 hazai és nemzetközi egyetem MBA programjáról kaphatnak részletes információkat.

Felsőoktatás Eduline

Mekkora biznisz az egyetemi sport?

Elolvasom

Míg a magyarországi felsőoktatási intézményekben első a tanulás, és csak második a testnevelés, ez az Egyesült Államok számos iskolájában megfordult. Ott ugyanis az egyetemi sport kőkemény üzlet.

Felsőoktatás Eduline

"Számomra ez egy oázis" - interjú a volt kultuszminiszterrel

Elolvasom

Milyen az igazi egyetem? Bozóki Andrásnak van összehasonlítási alapja, hiszen megfordult már a világ legjobb egyetemein is, mégis azt mondja, számára a budapesti Közép Európai Egyetem az első. De beszélt még nekünk a tandíjról, a sokat kritizált bolognai-rendszerről és a diplomák elértéktelenődéséről is.

Felsőoktatás Eduline

Mit kezdjek a gazdasági diplomámmal?

Elolvasom

A nagyobb, külföldi tulajdonú, Közép-Magyarországon elhelyezkedő, és exportra termelő cégek szívják fel a legtöbb pályakezdő közgazdászt és pénzügyest. A kisebb cégek sokat akarnak alkalmazottaiktól, és jobban félnek a friss diplomásoktól, - akik viszont a Big4-ról álmodoznak, fizetési igényeik pedig sokszor jóval túllépik a reális határt. Munkaerő-piaci körkép a gazdasági végzettségűek szemével.

Felsőoktatás Eduline

Mihez kezdesz az első diploma után?

Elolvasom

Az első diploma megszerzése tetszik-nem tetszik ma már szinte rutinfeladatnak számít. A továbbtanulás egyre inkább a posztgraduális, szakirányú képzések felé tolódik, az egyetemek és főiskolák egyre bővülő választékkal várják a specializálódni készülő diplomásokat. Belőlük pedig egyre több van: ma már minden harmadik diák tervezi, hogy az első diploma után is visszaül az iskolapadba.

Érettségi-felvételi Eduline

Fejlesztenek vagy lemaradnak

Elolvasom

Előre menekülnek az egyetemek és főiskolák, amikor a válságos pénzügyi környezetből beruházásokkal és innovációval igyekeznek kilábalni. Azokat a híreszteléseket, amelyek a felsőoktatási intézmények instabil anyagi helyzetéről szólnak, mindegyik intézmény cáfolja. Épp ellenkezőleg – mondják: pont azért fejlesztenek, hogy versenyben maradjanak.

Közoktatás Edupress

Mégsem kapják meg az intézmények a zárolt összeget?

Elolvasom

A Magyar Nemzet információi szerint az ígéretekkel szemben mégsem oldja fel az egyetemek vagyonát érintő, év közben elvont 4 milliárd forintos zárolást a kormány, a 2010-es költségvetési tervezetből kiderül, a jövő évi bázisba építi be az összeget. Eszerint a felsőoktatási intézmények támogatása ennyivel kevesebb lesz a jövő évben - írja a lap. Az intézmények pénzügyi helyzetét tovább nehezíti, hogy januárig 14 milliárd forintos maradványképzési kötelezettséget írt elő a kormány, ennyivel kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az egyetemek, főiskolák az idei évben.

Közoktatás Edupress

Lengyel csapat nyerte a GE ökoversenyét

Elolvasom

A Varsói Műszaki Egyetem csapata öngerjesztő kombinált hő- és áramfejlesztő rendszerével nyerte meg a GE Energy Ecomagination Challenge "Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet" versenyét. Az augusztus 13-i díjkiosztón második helyezett lett a francia és harmadik a brit csapat. A Magyarországot képviselő két egyetem, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Szent István Egyetem (SZIE) nem jutott be a döntőbe.

1 2 3 4