Ezeket a dokumentumokat kell vinnetek az egyetemi beiratkozásra
Mutatjuk, miket gyűjtsetek össze és vigyetek majd magatokkal a személyes ügyintézésre, és hogy milyen teendőitek vannak előtte a Neptunban.
Mutatjuk, miket gyűjtsetek össze és vigyetek majd magatokkal a személyes ügyintézésre, és hogy milyen teendőitek vannak előtte a Neptunban.
Egy Heves megyei kistelepülésen nőtt fel roma anya és nem roma apa gyerekeként Jónás Szimonetta, aki általános iskolásként azt gondolta, még érettségije sem lesz, idén júniusban viszont diplomát szerzett az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen. Új cikksorozatunkban olyan roma fiatalokat mutatunk be, akik a negatív sztereotípiákat legyőzve kitörtek a szegénységből és diplomás, sikeres emberek lettek.
Mutatjuk, hogy a versenysport mellett hol tanulnak a magyar olimpiai csapat cselgáncsozói.
Van köztük olyan, aki már végzett, míg Molnár Dóra a napokban felvételizett, Jackl Vivien pedig szeptemberben még csak 10. osztályos lesz, de a napokban már az olimpián úszik. Utánajártunk, hol tanulnak az olimpiai úszóink.
A négy hónapon át tartó "szünet" miatt csúszhat a keresztféléves és a jövő szeptemberben induló új szakok akkreditációja.
Az új holland kormánykoalíció oktatásiminiszter-jelöltje szerint a külföldi hallgatók magas száma óriási nyomást gyakorol a rendszerre, az oktatókra és a nemzeti költségvetésre.
Van olyan egyetem, ahol már június elején levizsgáztak a hallgatók.
Ezzel szeretne példát mutatni a nehéz sorsú diáktársainak.
Vissza kell fizetni a tandíjat, vagy nem? Válaszolunk.
Az „olcsóbb” önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintba kerülnek, azonban ennek akár a négyszeresét is elkérhetik más szakokon. Mélyen a zsebükbe kell nyúlni azoknak, aki művészeti vagy angol nyelvű gazdasági képzést szeretne végezni, és nem állami ösztöndíjas.
Korábban még 60 intézményről volt szó.
A közoktatásban és a szakképzésben tanulók diákok mellett az egyetemistáknak is jár a pihenés. A legtöbb magyar egyetemen már elkezdődött, vagy a napokban kezdődik a tavaszi szünet, a hallgatóknak azonban jellemzően korábban vissza kell térniük az egyetemi padokba. Mutatjuk, mettől meddig tart a tavaszi szünet a legnagyobb egyetemeken.
Ha egyetemisták vagytok, akkor már csak ezen a héten érvényes a diákigazolványotok. Érdemes még húsvét előtt új matricát kérni.
Az állami ösztöndíjas formában tanulóknak is oda kell figyelniük, ugyanis, ha nem felelnek meg az egyetem által megszabott feltételeknek, akkor könnyen átkerülhetnek önköltséges képzési formába.
Leggyakrabban a szakdolgozat írásánál, de akár egy beadandó vagy tanulmány készítésénél is felmerülhet a plágium kérdése. Erre mindig nagyon oda kell figyelni, ugyanis a plagizálás komoly jogi következményekkel járhat, ezért megmutatjuk, hogyan tudjátok leellenőrizni a saját írásaitokat.
Egyre több figyelmet kap az e-sport a felsőoktatásban. Újabb egyetem indított kurzust az iparág megismerésére, de a jövőben akár a tárgy specializációjára is lehet majd jelentkezni.
A hatalmas adomány az iskola szerint az egyik legnagyobb, amelyet valaha felsőoktatási intézmény kapott az Egyesült Államokban.
Nem kell komoly fejszámolásokat végeznetek ahhoz, hogy megtudjátok még meddig tudtok ingyenesen tanulni az egyetemen. Mutatjuk, hogy hol tudjátok megnézni.
Kicsivel több mint egy hónapig érvényesek még az őszi félévre szóló matricák. Minél előbb érdemes újat kérni, hogy elkerüljétek az órákig tartó sorban állást.
Bár egyre elterjedtebb az AI és a ChatGPT-vel való visszaélés az egyetemeken, sok intézmény megtiltotta az ezeknek a felderítésére szolgáló eszközök használatát.