Hivatalos nyilvántartás hiányában csak becsléseket lehet tenni arról, hogy évente körülbelül hány roma fiatal szerez diplomát Magyarországon.

Az országban jelenleg tizenegy roma szakkollégium működik; Budapest mellett Debrecenben, Szegeden, Egerben, Pécsett, Miskolcon, Hajdúszoboszlón, Kaposváron és Nyíregyházán. Ezek a fiatal, 2011 óta létrejött intézmények tárt karokkal várják azokat a roma - és hátrányos helyzetű nem roma tanulókat - akik sokszor rögös utat bejárva eljutnak a felsőoktatás kapujába és felveszik őket valamelyik magyar egyetemre.

"A roma szakkollégiumok különleges és egyedülálló felsőoktatási tehetséggondozó műhelyek. Céljuk, hogy a perifériális társadalmi környezetből a felsőoktatásba érkező roma származású és/vagy hátrányos helyzetű hallgatókat diplomához segítsék, lemorzsolódásukat megakadályozzák" - szerepel a Roma Szakkollégiumok Egyesület honlapján, amely szerint ennek a tizenegy intézménynek jelenleg körülbelül háromszáz hallgatója van.

Oláh Zsolt, a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium igazgatója szerint ugyanakkor az elmúlt években már feltehetően az ezret is átlépte azoknak a roma fiataloknak a száma, akik részben a szakkollégiumi hálózat és tehetséggondozó műhelyek, civil szervezetek segítségével, részben pedig a saját kitartásuknak és változtatni akarásuknak köszönhetően a diplomáig jutottak és kitörtek a szegénységből, mélyszegénységből.

A jezsuita rend fenntartásában működő intézményben jelenleg 26 roma és hátrányos helyzetű nem roma szakkollégista él és tanul. Van köztük, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karára jár, többen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, egy diák a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója. Mások valamilyen mérnöknek, esetleg gazdasági szakembernek készülnek az Óbudai Egyetemen vagy a Budapesti Gazdasági Egyetemen, esetleg biológia alapszakon tanulnak, vagy a jövőben szociális munkások, tanárok, tanítók lesznek.

A Jezusita Roma Szakkollégium tanulója Jónás Szimonetta is, aki június végén az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem felekezeti szociális munkás alapszakán szerzett diplomát.

Azt gondolta, nincs kiút

A 25 éves Heves megyei lány az Egertől körülbelül 9 kilométerre fekvő Kerecsenden nőtt fel roma származású anya és nem roma apa gyerekeként. Azt mondja, szülei mindent megtettek azért, hogy neki könnyebb gyerekkora legyen, és ne kelljen "annyit szenvednie a pénzért", mint amennyit nekik, ettől függetlenül azonban nem volt egyszerű a gyerekkora.

Az általános iskolát a helyi szegregált intézményben végezte, ahol abszolút nem motiválták. Úgy emlékszik, a kerecsendi gyerekeknek - köztük neki is -  tulajdonképpen mindegy volt, hogy hogyan teljesítenek az iskolában. Mivel mélyszegénységbe születtek, fogalmuk sem volt arról, hogy lehetne másként is, és hogy lehetne kiút a szegénységből.

Sosem gondoltam arra, hogy én az általános iskola után leérettségizek, arra pedig pláne nem, hogy diplomám is lesz. Igazából azt sem gondoltam, hogy valaha ki fogok kerülni Kerecsendről

- fogalmaz a fiatal lány.

Végül az egyik idősebb féltestvére példáját követve úgy döntött, a tanulmányait az egyik egri középiskolában folytatja, aminek köszönhetően kikerült a szegregált közegből és magyar diákokkal együtt tanult. Hamar fény derült ugyanakkor arra, hogy le van maradva a társaitól, ezért a helyi tanodába kezdett járni, ahol külön foglalkoztak vele. Idővel pedig megismerkedett a Világítani Fogok egyesülettel, melynek önkéntesei gyakran eljártak Kerecsendre, hogy foglalkozzanak az ott élő roma gyerekekkel.

Szimonetta tőlük hallott először az egyetemi életről és annak minden előnyéről; a jó tanulmányi eredményért járó ösztöndíjakról és a szociális alapon járó juttatásokról, de az egyetem kevésbé kellemes oldaláról, a kemény munkáról, a zárthelyi dolgozatokról és a vizsgákról is.

Azt mondja, az önkéntesek szívesen töltötték az idejüket a kerecsendi cigánygyerekkel, Szimonetta pedig hamar összebarátkozott velük. Gyakran elhívták magukhoz Budapestre, a szórakozásba pedig sokszor az is belefért, hogy ellátogassanak egy-egy egyetemre és a kerecsendi lány testközelből is megtapasztalja, hogy lehet máshogy is élni, mint amit Kerecsenden megismert.

Célt adott neki

A budapesti látogatások és a Világítani Fogok egyesület tagjai megadták Szimonettának azt a motivációt, amit korábban sem az általános iskolában, sem a középiskolai tanulmányai alatt nem kapott meg. Eldöntötte, hogy gyógypedagógus szeretne lenni és felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára.

Mivel az érettségije elsőre nem sikerült a legjobban, emelt szintű érettségit tett történelemből és irodalomból is, felvételizni azonban az újabb elutasítástól való félelem miatt nem mert. Helyett inkább B terv után nézett és jelentkezett a Büntetés-végrehajtás nevelőtiszt képzésére.

A tanfolyamot Budapesten kezdte el, ezért szállásra volt szüksége. Így találta meg a Jezsuita Roma Szakkollégiumot, ahol szabad hely függvényében a szakkollégisták mellett legalább havi egy ideiglenes bérlőt is tudnak fogadni, így átmenetileg beköltözhetett a kollégium épületébe.

"Itt rátaláltam az identitásomra. Középiskolában a magyar gyerekek között úgy érzem, hogy sok mindent elnyomtam magamban. Félve hallgattam cigányzenét és nem mertem bizonyos szavakat használni, mert féltem, hogy lenéznének. Ezektől viszont a szakkollégiumban nem kellett tartanom. Bekerültem egy olyan közösségbe, ahol fel merik vállani, hogy szegények, hogy cigányok, és ahol nekik is ugyanaz a céljuk, ami nekem: hogy kikerüljenek abból a helyzetből, amibe születtek" - meséli Szimonetta.

Itt ismerkedett össze Krisztiánnal és Adriennel, olyan szintén mélyszegénységből érkező roma fiatalokkal, akik az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemre jártak, és ösztönözték arra, hogy a következő felvételi időszakban jelentkezzen oda szociális munkás szakra. A kemény munka pedig végre beérni látszott; Szimonettát felvették az "Orzséra," amiről akkor egyelőre a barátaitól csak annyit tudott, hogy jó tanárok, jó szakemberek tanítanak az általa választott képzésen, és hogy kedvezőek a szociális ösztöndíjlehetőségek.

"Nehezen indult a beilleszkedés, legfőképp azért, mert 18-19 év után hirtelen egy vidéki kistelepülésről felkerültem Budapestre egy teljesen más közösségbe, ahol más az életvitel.

Az első félévben nagyon kuka voltam az egyetemhez, tulajdonképpen nem is tudtam, hogy mi az a szociális munkás

- mondja a fiatal lány.

A nagyváros "furcsaságai" mellett Szimonettát az egyetemen is számos egyéb furcsaság érte, például a zsidó felekezetű tanárok és oktatók öltözködése, hogy shalommal köszönnek, ráadásul azt kérik a diákoktól, hogy tegezzék őket. Azt mondja; ezt nehéz volt megszoknia, és sokáig csókolommal köszönt az oktatóknak, holott éppen ez számított illetlenségnek.

Bár nem zsidó felekezetű, a zsidósághoz kapcsolódó órákon és rendezvényeken szívesen részt vett. Tanult a történelmükről, a vallásukról, de még jiddis nyelven is, egy idő után pedig a tegeződés és a shalommal köszönés is elvesztette a furcsaságát.

Hozzá hasonlókon segítene

Empatikus, embercentrikus, olyan személy, aki az elesetteken segít - így írja le már a diplomájával a kezében Szimonetta, hogy számára mit jelent szociális munkásnak lenni. Míg ugyanis amikor felvették, fogalma sem volt arról hogy tulajdonképpen mit is csinál az, akinek szociális munkás végzettsége van, ma már tudja, neki mi a célja a diplomájával.

A 25 éves kerecsendi roma lány azt mondja; nem felejtette el, hogy honnan jött, és a végzettségét mindenképp arra szeretné fordítani, hogy a hozzá hasonlóan szegénységben felnövő kerecsendi romáknak és gyerekeknek segítsen. Mindemellett pedig továbbtanuláson is gondolkodik; szeretné tovább képezni magát és a jövőben mesterképzésre menni.