Népszava: a magyarok alig 15 százaléka megy legalább egy hétre nyaralni az idén
A legnagyobb arányban a 18-25 évesek szerveznek maguknak hosszabb nyaralást.
A legnagyobb arányban a 18-25 évesek szerveznek maguknak hosszabb nyaralást.
Itt megnézhetitek, hogy mennyi pluszpontot ad az emelt szintű érettségire a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Egyre több egyetemista gondolja úgy, hogy a magyar politika közelebb áll a diktatúrához, mint a demokráciához.
Most kipróbálhatjátok, mennyire jó a helyesírásotok.
Többek között arzént és ólmot is találtak olyan tamponokban, amelyeket Európában is lehet kapni.
A rendeletben azt is meghatározták, hogy pontosan milyen összetevőkkel rendelkező energiaitalok vásárlása lenne korhatárhoz kötve.
Műszaki és informatikai képzések is vannak, amiket csak egyetlen diák írt be első helyre az idei felvételin. Mutatjuk, mit tehetnek a szülők, hogy ne unatkozzanak nyáron a gyerekek - ezek voltak a hét legfontosabb történései.
Mennyire mennek jól a nyelvek? Most eldől, hogy tudjátok-e minden ország hivatalos nyelvét.
Az ügy újabb vitát váltott ki a deepfake technológia káros és visszaélésszerű használatáról.
Július 11-én ünnepli 80. születésnapját a Rubik-kocka feltalálója, aki a nemzetközi fizikus diákok versenyén elmondta, mit tanácsol a BME hallgatóinak.
Van olyan tankerület, ahol több mint 100 álláshirdetést is közzétettek.
Ez a hétvége sem maradhat rendezvények és szórakozás nélkül. Hoztunk négy ötletet, ha Budapest környékén keresnétek programot a családdal vagy barátokkal.
2024-ben is folytatódik az egyetemisták számára létrehozott lakhatási program.
Vészesen közeleg a ponthatárhúzás. Mutatjuk, hogy milyen minimumponthatárokat hirdettek 2023-ban az informatikus alapképzéseken nappali tagozatos, állami ösztöndíjas formában.
Az angol nyelvű csapatverseny nemcsak a fizikaoktatást és kutatást inspirálja, de a jövőbeli nemzetközi tudósközösség kiépülését is szolgálja.
A fesztivált szervező cég még nem nyilatkozott a jövőbeli tervekről.
A gimnázium igazgatója szerint kizsarolták belőlük utódjának a kinevezését.
A hétköznapokban is sokszor előkerül, mégis sokaknak beletörik a bicskája. Nektek mennyire mennek az átváltások?
Bronzéremmel tértek haza az SZE és a BME hallgatói.
Újabb város tette közzé a felvételi ponthatárvárás miatt szervezett rendezvényének a helyszínét.