Felvételi 2024: ennyi pontot ér a nyelvvizsga a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán
Szaknyelvi nyelvvizsgáért akár 65 pontot is kaphatnak a jelentkezők.
Szaknyelvi nyelvvizsgáért akár 65 pontot is kaphatnak a jelentkezők.
Még egyszer mutatjuk, hogy mit kell és mit nem kell feltölteni a felsőoktatási felvételi jelentkezése során.
Van ahol csak 4 hónap, máshol egy teljes év a kötelező katonai szolgálat a 18. életévüket betöltött állampolgároknak. Megnéztük, pontosan milyen kritériumok vonatkoznak külön-külön azokra az uniós országokra, ahol máig megkövetelik a szolgálatot a katonaságban.
Maximális 100 pluszpont is járhat a felvételin, ha benne vagytok az első 10 helyezésben.
A tankerület döntése miatt megváltoztatták a székesfehérvári iskola leváltott igazgatójáért szervezett tüntetés célját.
Az alap- és osztatlan képzések felvételijétől eltérő szabályok vonatkoznak a mesterképzésre jelentkezőkre.
Bár a munkakör betöltésére csak az iskola jelenlegi igazgatója jelentkezett, pályázatát így is elutasították.
Kötőjellel, kis- vagy nagy kezdőbetűvel? A földrajzi nevek helyesírása sokaknak gondot okoz. Nektek sikerül hibátlanul kitölteni a tesztet?
Mutatjuk azt az öt fontos szabályt, amit teljesítenetek kell ahhoz, hogy bekerülhessetek a felsőoktatásba.
A tankerület szerint szakmai szempontok alapján utasították el a pályázatot.
2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak. De mennyibe kerül ez az országnak?
Bejelentették az első kereskedelmi űrrepülés és űrséta hivatalos dátumát.
Van, ahol már 16 éves kortól, de bizonyos országokban csak 18 év fölött engednék be a fesztiválozókat felnőtt kísérő nélkül.
Véget ért a 2024-es tavaszi érettségi, mindenki várja a ponthatárhúzást. Elkeserítő statisztikát közöltek a természettudományos és a műszaki képzések hallgatóiról. Összegyűjtöttük, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Tudjátok hány kilométer hosszú és milyen mély a Balaton?
A 2024-es felvételin több egyetemen is járhat a szakképesítésért pluszpont. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több mint 30 ponttal értékeli a szakmai tudást.
Két nagy magyar költő verseiből válogattunk idézeteket. El tudjátok dönteni, hogy melyiket ki írta?
Átlagosan 1600-200 forintot, de akár 4000 forintot is kereshetnek óránként a diákok, ha nyáron szeretnének munkát vállalni.
Június 29-én tartották a Bolyai Matematika Csapatverseny nemzetközi döntőjét Budapesten, ahol két évfolyamon is első helyezést értek el a magyar diákok.
Mennyire ismeritek a magyar fesztiválokat? Ebből a kvízből most kiderül.