Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A fiút 4 évre ítélte a bíróság javítóintézetbe, szökése óta keresi a rendőrség.
Néhány napja megszökött a javítóintézetből egy 14 éves fiú, aki azért került oda, mert két évvel korábban az utcán megkéselte iskolatársát – írja a Blikk.
Az áldozat édesanyja szerint fiát 2022 novemberében iskolatársa megzsarolta és pénzt kért tőle, ő azonban nem adott neki. A diák el akarta kerülni a támadóját, de a fiú az iskola után követte, majd elővette a bicskáját és kétszer megszúrta vele.
Az esettel kapcsolatban a bíróság az elmúlt év végén hozott döntést. Krisztofert akkor négyévi javítóintézeti nevelésre ítélték. A lap beszámolója szerint végül szeptember 5-én, két évvel az intézetbe kerülése után azonban sikerült megszöknie, amikor az intézet környékén avart sepertek. Ekkor a fiú elszaladt az őrök elől.
Krisztofert egyelőre nem sikerült megtalálni. Lakóhelyén, Hajdúhadházában azóta rendszeresen járőröznek a rendőrök. A debreceni születésű fiú jelenleg a legfiatalabb körözött személy a rendőrség honlapján.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.