Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Korábban az edző elismerte a vádat, most mégis tagadja a bűnösségét.
Bár az esetről felvétel is készült, tagadta bűnösségét az az 56 éves férfi, aki egy kalandparkban felrúgott egy gyereket – írja a 24.hu.
Ahogyan arról korábban az Eduline is beszámolt, július 11-én egy szolnoki kalandparkban egy férfi úgy felrúgott egy 8 éves kisfiút, hogy a gyerek megpördült a levegőben, majd pedig a fejére esett.
Az üggyel kapcsolatban Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta a lapot, hogy a gyanúsított a kihallgatás során nem ismerte el a bűnösségét.
"Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka"
- nyilatkozta az ügyész, aki azt is hozzátette, hogy a gyereknek semmilyen sérülése sem keletkezett.
Az Országos Rendőr-főkapitányság korábban, július 29-én közzétett tájékoztatása szerint a gyanúsított edző elismerte a vádat, így szabadlábon védekezhetett. Azonban így a korábban ismeretlen tettes ellen indított garázdaság vádja módosult kiskorú veszélyeztetésére, ami két és fél év szabadságvesztéssel büntethető. Ha ezekhez társul még további bűncselekményként a testi sértés és a foglalkozási szabály megszegése, akkor viszont 7,5 évre módosulhat az edző szabadságvesztése.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.