Azonnali intézkedéseket rendeltek el, miután Székesfehérváron egy technikum és egy kórházi osztály vízhálózatban is baktériumot találtak
Első körben 30 millió forintot csoportosítanak át a szükséges munkálatokra.
Első körben 30 millió forintot csoportosítanak át a szükséges munkálatokra.
Ez a lépés része a Trump-kormányzat bevándorlás és nemzetközi diákok elleni szigorításának.
A 2025-ös rangsor elejét idén is az amerikai és brit egyetemek uralják.
A pótfelvételi ponthatárait várhatóan augusztus 27-én hirdetik ki, de addig is lehet még dolga a felvételizőknek.
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra. Mutatjuk, hogy melyik középiskolákban vizsgázhattok ebben az időszakban.
Idén is látványos különbségek rajzolódnak ki a felvételi statisztikákban: van olyan képzési terület, ahol a felvett hallgatók több mint 80 százaléka férfi, de olyan is akad, ahol pedig a nők vannak döntő többségben. Összeszedtük, mely képzési területek a leginkább „fiúsak” és melyek a leginkább „lányosak”, és azt is, hol sikerült közel kiegyenlített arányt hozni.
Mennyire emlékezte a híres írónk egyik legnépszerűbb művére?
Mire elég a családi pótlék, ha iskolakezdési bevásárlásról van szó? Megnéztük, sajnos szinte semmire. De készítettünk egy egyetemi kisokost is, hogy a gólyák már felkészülten kezdhessék meg az első félévüket - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
A robotkutya új rekordja egyre közelebb hozza a gépek teljesítményét az állati és emberi sprintek szintjéhez.
Ezt érdemes tudnotok, ha passziváltatni szeretnétek egy félévet.
Az édesanya már óvodás korában megtanította lányának, hogy mit kell tenni, ha baj történik.
A 2024/2025-ös tanév végihez képest magasabb összeget mutatnak a napokban kiküldött szeptemberi étkezési díjak.
A Piarista Rend közleményben számolt be arról, hogy egy volt óvodásuk fizikai bántalmazást jelentett be a nagykanizsai piarista óvodából.
Frissen felvételiztetek, és most először léptek be az egyetemi élet sűrűjébe? Összeállítottunk nektek egy kisokost annak érdekében, hogy könnyebben eligazodjatok a kreditek, ZH-k és szabválok világában.
Mutatjuk a pontos dátumot.
A Veszprém vármegyei iskolaőrök nemcsak megnyerték az idei Országos Iskolaőr Versenyt, hanem teljesítményükkel kiérdemelték a „legempatikusabb iskolaőr” címet is.
Ősszel érettségizni drága mulatság: egyetlen emelt szintű vizsga díja már meghaladja a 70 ezer forintot.
A fiú muszlimokat, feketéket és LMBTQ-személyeket akart megölni február 1-jén.
Bár a koncerten személyesen nem vehettek részt, Casey Lowery koncertje előtt mégis durván odaszóltak Orbán Viktornak az ír Kneecap zenekar tagjai.
Az államtitkár szerint a cél, hogy a kollégisták jól érezzék magukat és tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni.