Ingyen menzát ígért a kormány, de pénzt nem adnak

Lázár János és Novák Katalin is büszkén jelentette be, hogy hamarosan sokkal több gyerek kaphat ingyenes ételt a bölcsődékben és az óvodákban. Csakhogy most kiderülhet, valójában a kormány úgy adna sokkal több ingyenes ételt, hogy annak árát az önkormányzatokkal fizettetnék meg.


Itt a feketeleves: Budapest utolsó nagy egészségügyi szakközépiskoláját is bezárja a kormány

A kormány az érintettek megkérdezése nélkül bezárja Budapest utolsó nagy egészségügyi szakközépiskoláját, a diákok felét pedig műszaki iskolákba szórja szét. Nagy a felháborodás a Raoul Wallenberg környékén, több száz család élete bonyolódhat azért, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megkapjon egy épületet. Az iskolaközösség nem hagyja annyiban, tüntetés lesz az intézményért, és azt ígérik, bármeddig hajlandóak elmenni – írta az Index.









Rászoruló gyerekeken spórolnak az iskolák

Az iskolák egy részében nem biztosítják a törvény szerint előírt háromszori étkezést a gyerekeknek. A fenntartók úgy kerülik ki a jogszabályt, hogy a szülőkkel aláíratnak egy papírt, amely szerint a gyermek csak ebédet kér – írta a Magyar Nemzet.




Az új digitális tananyagok is aggódásra adnak okot

Az állami iskolákra gyakorlatilag rákényszerített, sokszor megkérdőjelezhető minőségű kísérleti tankönyvek mellett az OFI digitális tananyagokat is kifejlesztett. A baj csak az, hogy ezek egy része egyáltalán nem digitális, másik része meg digitális ugyan, de nincs túl sok értelme.



Minden diáknak tanulnia kell pénzügyi ismereteket jövőre

Tantárgyi keretek között 2016 őszétől minden diák tanulhasson magasabb szintű pénzügyi, gazdasági ismereteket - ezt a kormányzati törekvést fogalmazta meg előadásában Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten a PénzSztár konferencián.


"Van gyereke a suliba, kérdezd már meg?" - írta Láng Zsolt

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskola diákjai. Hiába készült el ugyanis az új sportpályájuk, nem vehetik birtokba. Az okokat firtató újságírói kérdésre pedig Láng Zsolt, a kerület polgármestere egy igen provokatív megjegyzéssel válaszolt: "Van gyereke a suliba, kerdezd mar meg?" - írta az Index.




Harc a Neptunért: kínai iskola nyílna az általános helyén

Rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták kedden a XV. kerületi Neptun Általános Iskola szülőit: szeptembertől bezárják az intézményt. Ahogy azt mi is megírtuk, múlt héten levélben közölte a Klik, hogy az iskola épületében egy kínai két tannyelvű középiskola költözik.