Ha a britek így fogadták a PISA-eredményeket, mit szóljunk mi?
A brit lapok nem különösebben lelkesek attól, hogy az ország több helyet javítva, a 15. lett az OECD felmérésén.
A brit lapok nem különösebben lelkesek attól, hogy az ország több helyet javítva, a 15. lett az OECD felmérésén.
Eduline
Sajnos nem sok elemét találni a magyar oktatási rendszerben azoknak a kritériumoknak, amik az Engame Akadémia elemzése szerint sikeressé tehetik egy ország oktatását.
Eduline
A mérés változott, emiatt ekkora a visszaesés a diákok teljesítményében - írja az Oktatási Hivatal.
Eduline
Kaposváron a bíróság ítélete alapján be kell zárni egy iskolát, mert úgy működtették, hogy a döntéshozóknak tudomása volt a roma diákok elkülönítéséről. Ez várhat több iskolára is, ahol a minisztérium felelőssége aligha vitatható.
Eduline
Az államtitkár szerint a komplex természettudomány tantárgynak köszönhetően később javulnak majd az eredmények. Hat éve a Fidesz-KDNP szervezi az oktatást.
Unyatyinszki György
Pénzbeli és természetbeni támogatás formájában segíti a számítástechnika-oktatást az Európai Unió országaiban, köztük Magyarországon is az Oracle 3 éves programja, összesen 1,4 milliárd dollár értékben.
eduline/mti
A kifizetéskor derült ki, hogy kevesebb pénzt kapnak a tankönyvrendelések lebonyolításáért.
Eduline
Évek óta téma, hogy a magyar diákok mennyire rosszul teljesítenek a háromévente megrendezett PISA-felméréseken. 2009 és 2012 között is már romlottak a mutatók, és ez azóta sem állt meg: a legújabb eredmények szerint a 2012-es, pocsék teljesítményt is sikerült alulmúlni idén.
Eduline
Rendőrök emelték ki a családjából a figyelemzavaros gyereket, hogy a Heim Pál Kórház pszichiátriájára szállítsák. A gyerek annyira rosszul viselte, hogy elszakították családjától, hogy kiugrott a második emeletről. Anyja szerint érthetetlen, miért nem hagyják, hogy otthon legyen.
Eduline
Egy szingapúri és egy perui diáklány tudományos munkája is elnyerte Mark Zuckerberg tudományos és oktatási alapítványa által felállított zsűri támogatását.
Eduline
Az LMP és a kormány esett egymásnak.
Eduline
Péntekig jelentkezhetnek az általános iskolai tanulók a központi írásbeli vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
MTI
Rászálltak a hatóságok a három napot hiányzó diákra és szüleire, pedig a gyerekkel semmi baj nem történt.
Eduline
Elégedetlenek az oktatási rendszerrel, jó fizetést akarnak, és elutasítják a menekülteket - ez lett a kecskeméti ifjúságkutatás eredménye. A megkérdezettek háromnegyede menne külföldre a jó munkahelyért.
Eduline
Erre is utalhatnak a nemzetgazdasági miniszter mai szavai.
eduline/mti
Két ezüst és négy bronzérmet szerzett a tizennégy szakmában versenyző magyar csapat a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán Göteborgban.
MTI
A túlnépesedés elleni kötelező egykepolitika miatt a családok inkább fiúkat akartak.
Eduline
A negyedik és nyolcadik osztályos magyar diákok 12 százaléka kiváló szinten teljesít matematikából és természettudományos tárgyakból, ugyanakkor viszonylag magas azok aránya is, akik az alacsony szintet sem érték el egy nemzetközi felmérés szerint - írja a Magyar Idők hétfői számában.
MTI
A héten megindult az iskolák teljes központosítása, elsőként Zalaegerszegen. Szegeden eközben eljárás alá vontak párt fiatalt, mert kínozták lakótársukat.
Eduline
Szerelmi történet vagy tömegtragédia?
Eduline