"Nem az a legfőbb kérdés, jó-e az új rendszer" - ennél elégedettebb nem is lehetne az új Klik vezetője

Sikeresen lezajlott az állami intézményfenntartás decentralizációja, ma már nem az a legfőbb kérdés, jó-e az új rendszer, hanem az, miként lehet még jobban működtetni – így értékelte a tanévet Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke.

  • Eduline
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központot is átalakították, 59 tankerületi központ jött létre
MTI

A Magyar Időknek adott interjúból kiderül: a Klebelsberg Központ elnöke nagyon elégedett a tankerületi központok létrehozásával, a Klik decentralizációjával és a Klebelsberg Központ létrehozásával. "Az intézményvezetők többsége látja már az átalakítás eredményét, elmondásuk szerint a döntések időben megszületnek, amelyekbe a fenntartók az igazgatókat is bevonják. Úgy látják, már nem arról kell beszélni, ez a rendszer jó-e, hanem arról, miként lehet még jobban működtetni" - mondta.

Solti Péter hozzátette: "amire a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyezni, az az, hogy olyan eszközt adjunk az intézményvezető kezébe, amellyel jutalmazni tudja a kiemelkedő teljesítményeket, mivel ő ismeri a legjobban a munkájukat. A visszajelzés hiányzott a legjobban a rendszerből".

Kellemetlen meglepetés érheti a tanárokat szeptemberben: nem mindenkinek emelkedik a bére

Hiába ígért 3,5 százalékos béremelést a tanároknak pedagógusnapi köszöntőjében Balog Zoltán erőforrásminiszter, egy jogszabálymódosítás miatt lesznek olyan pedagógusok, akiknek egy forinttal sem emelkedik majd a bérük szeptembertől. Sok pedagógust érhet kellemetlen meglepetés szeptembertől, nem mindenkinek emelkedik ugyanis a bére - hiába jelentette ki többször Palkovics László oktatási államtitkár és Balog Zoltán erőforrásminiszter, hogy szeptembertől újabb emelésre számíthatnak a tanárok, tanítók.

Arra a kérdésre, mi a véleménye az iskolai lőterek kialakításáról, azt mondta, "a sportolási lehetőségek bővítése volt a cél a lőterek felmérésekor". "Ez egy lehetőség, amely akkor valósulhat meg, ha az adott iskola is igényli. Köztudott: a sportlövészet nagyon sok képességét fejleszti a tanulóknak, javítja a koncentrációs készséget, önfegyelemre nevel, ahogy ez a küzdősportok esetében is igaz. Egyelőre az igények felmérésénél tartunk, majd amikor rendelkezésre állnak az adatok, akkor fogunk javaslatot tenni az oktatási minisztériumnak" - magyarázta.

Lőtereket alakítana ki az iskolákban a Klik

Levelet küldött a Klebelsberg Központ az iskoláknak azzal kapcsolatban, kialakítható-e lőtér az intézményben vagy az udvarán - adta hírül az RTL Híradó. Azt írták, hogy ehhez hat méterszer tizenöt méteres elkeríthető területre lenne szükség, amely ellátható minden lőtávolságból biztos fedezékkel.

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.