Mikor kezdődik, és meddig tart a 2017-es nyári szünet?
Két és fél hónapos pihenés vár a diákokra - de mikor kezdődik a következő tanév?
Két és fél hónapos pihenés vár a diákokra - de mikor kezdődik a következő tanév?
Eduline
A felvételi jelentkezési határideje után megszerzett, a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat legkésőbb 2017. július 12-ig tudjátok pótolni a rendszerben.
Eduline
Kikapcsolta az ELMÜ az áramot az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban hétfőn délelőtt, ahol éppen az emelt szintű érettségik zajlottak. Az intézménynek és az Érdi Tankerületi Központnak nem volt tartozása, a szolgáltató később el is ismerte, hogy hibázott - írja a híradó.hu.
Eduline
A Tanítanék mozgalom is támogatja az LMP alkotmánybírósági beadványát, amellyel az ellenzéki párt megpróbálja megsemmisíttetni a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő módosítását.
MTI
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján hétfőn közzétették azt az emlékeztetőt, ami az oktatási törvények elfogadását megelőző egyeztetésen készült - közölte Altorjai Anita, a KEH sajtóigazgatója az MTI-vel.
Eduline
Budapesti szülők éberségén múlt, hogy nem vitte Ausztriába a gyerekeiket egy olyan sofőr, akinek nem volt érvényes jogsija.
Eduline
Lénárd Sándorral, az ELTE Neveléstudományi Intézet igazgatójával a 24.hu készített interjút.
Eduline
Áder János államfő szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara és a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége (MLSZSZ) is támogatja a köznevelési törvény lex Taigetoszként elhíresült módosítását. Pedig az MLSZSZ és az ELTE gyógypedagógiai karán működő Logopédiai Szakcsoport szombaton közös állásfoglalást tett közzé, amelyből kiderült: bár korábban egyeztettek a kormánnyal, javaslataikat figyelmen kívül hagyták - írja a Népszava.
Eduline
Nemcsak Áder János köztársasági elnöknek, de Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának is odacsapott Facebook-jegyzetében a Tanítanék Mozgalom, amely ötven országgyűlési képviselő támogatását kéri ahhoz, hogy a köznevelési törvény lex Taigetoszként elhíresült módosítását az Alkotmánybíróság vizsgálhassa.
Eduline
"Azok az oktatási szakértők, akik Taigetoszról beszéltek, valószínűleg nem ismerik pontosan, mi történt annak idején azon a bizonyos spártai hegyen. Már csak ezért is illene bocsánatot kérniük a BTM-es gyerekek szüleitől" - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időknek.
Eduline
A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel.
MTI
Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök. Az államfő nyilatkozatában - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátott az MTI rendelkezésére - kiemelte, hogy a jogszabály kihirdetése előtt a módosításokról konzultált az oktatási jogok biztosával, aki arról biztosította, hogy a módosítás nem támasztja alá a törvénnyel szemben megfogalmazott kritikákat és aggodalmakat. A köztársasági elnök emellett azt is kiemelte, hogy a jogszabály-módosítás irányával és tartalmával számos rangos szakmai szervezet is egyetért.
MTI
Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök. Az államfő nyilatkozatában - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátott az MTI rendelkezésére - kiemelte, hogy a jogszabály kihirdetése előtt a módosításokról konzultált az oktatási jogok biztosával, aki arról biztosította, hogy a módosítás nem támasztja alá a törvénnyel szemben megfogalmazott kritikákat és aggodalmakat. A köztársasági elnök emellett azt is kiemelte, hogy a jogszabály-módosítás irányával és tartalmával számos rangos szakmai szervezet is egyetért.
MTI
Ezt szúrta ki a Hír Tv.
Eduline
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
MTI
"A polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba" - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Debrecenben.
MTI
2019 szeptemberében életbe lép az új Nemzeti alaptanterv - közölte Palkovics László oktatási államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Június 30-ig pályázhatnak már működő, vagy a jövő tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok minisztériumi támogatásra.
MTI
A hvg.hu szerint pont a gyógypedagógusoktól érkezett az igény a törvénymódosításra, ám azért ők sem pont erre gondoltak.
Eduline