Maruzsa Zoltán: úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk
A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban - erről a köznevelési államtitkár beszélt, és kitért az érettségire is.
A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban - erről a köznevelési államtitkár beszélt, és kitért az érettségire is.
Csik Veronika
Nagy a nyomás rajtuk, de itt az idő újra leülni a szőnyegre társasozni, közösen teregetni vagy a gyerekkel együtt ugrálni kockáról kockára a boltba vezető úton – többek között ezzel segíthetik iskolakezdés előtt álló, de az óvodák bezárása miatt otthonlétre ítélt gyerekeiket a szülők az Eduline által megkérdezett pszichopedagógus szerint.
Csik Veronika
Gulyás Gergely szerint a legtöbb idős, és akár már középkorú tanár is megkaphatja majd addigra az oltást.
Tóth Alexandra
Az elmúlt napokban számos középiskola közzétette ideiglenes felvételi listáját, de március 22-ig az összes gimnázium, technikum és szakképző iskola elkészíti a rangsort. Amelynek az értelmezése nem is olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnik: mit jelent, ha egy diák csak a lista végén szerepel? Hogyan működik a felvételi algoritmus?
Tóth Alexandra
A PDSZ közben jogászokkal vizsgálja a munka megtagadásának lehetőségét abban az esetben, ha a tantermi oktatás újraindításáig sem kezdődne el a tanárok tömeges oltását.
Eduline
A miniszter mondataiból továbbra is úgy tűnik, hogy nem lesz „soron kívüli” oltás az oktatásban – a tegnapi parlamenti ülésen, az azonnali kérdések között az oltás mellett előkerült a KRÉTA-rendszer is.
Csik Veronika
Több budapesti kerületben mindössze harminc-negyven óvodás felügyeletét kellett megszervezni a múlt héten, az Eduline által kikért adatok alapján sok helyen a gyerekek mindössze öt százalékát vitték be az ügyeletes óvodákba. Van, ahol hetente tesztelik az intézmények dolgozóit, máshol az alacsony létszám ellenére „járványügyi megfontolásokból” az összes óvodát nyitva tartják.
Szabó Fruzsina
A nő egy Nógrád megyei általános iskola iskolaőrét támadta meg.
Eduline
Tavaly a legtöbb iskolát váratlanul érte a nagy digitális átállás, még akkor is, ha némelyik intézménynek volt már gyakorlati tapasztalata a távoktatásban. Egy hétvége alatt tervezték meg az új rendszert - mi változott azóta?
Csik Veronika
Egy kiadós KRÉTA leállással indult a hét, ennek ellenére a távoktatás alatt sem állt le (teljesen) az élet az oktatásban. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit a köz- és a felsőoktatásból is.
Eduline
Az iskolabezárások ellenére az első körben máig, március 12-ig tart a vizsga, de a tervek szerint április végén újranyitják a felületet.
Eduline
Azt nem tudni, mikor, de a jelenlegi szabályozás újabb garanciális elemekkel bővülhet majd - derült ki egy írásbeli kérdésre adott minisztériumi válaszból.
Csik Veronika
Legalábbis nem derült ki konkrétum az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Népszavának küldött tájékoztatásából.
Eduline
Az elmúlt héten naponta 2600-4000 diák járt be az általános iskolákba, ennyi család vette igénybe az iskolai ügyeletet - derül ki azokból az adatokból, amelyeket a Klebelsberg Központ juttatott el az Eduline-nak.
Tóth Alexandra
A bölcsődékben is kritikus a helyzet, egyre több a beteg a kisebbekkel dolgozóknál is.
Eduline
Miközben Nógrád megyében minden ötödik általános iskolás a lemorzsolódás határán billeg, addig a budapestieknek csupán a 4,11 százalékát veszélyezteti a korai iskolaelhagyás. Még mindig a szakképző iskolák adatai a legaggasztóbbak: Győr-Moson-Sopron megye kivételével országszerte 10 százalék felett van a nagyot rontók aránya.
Tóth Alexandra
Ez nem is olyan meglepő, hiszen vírushelyzet miatt idén is a tanárok döntenek az év végi vizsgajegyekről Angliában. A helyzet azonban már most fokozódik, így a minisztériumnak is bele kellett szólnia.
Eduline
A legfrissebb kormányrendelet módosítással az ingyenes vezetékes internetszolgáltatásra jogosultak köre kiegészült az általános iskolás diákokkal és tanárokkal. A középiskolásoknak és tanáraiknak pedig további egy hónappal meghosszabbítják a lehetőséget.
Eduline/MTI
Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára adott ki egy közleményt.
Eduline/MTI
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) válaszokat szeretne Kásler Miklóstól és Palkovics Lászlótól az oltásról és a táppénzekről is.
Csik Veronika