Jövő héten újraindul a hagyományos, teljes létszámú oktatás Ausztriában

A diákokat heti háromszor tesztelik majd.

  • Eduline/MTI

Ausztriában a járványügyi mutatók javulásának köszönhetően újabb lazítások jönnek májusban. Többek között május 17-én kinyitnak az iskolák és visszatérnek a hagyományos jelenléti és teljes létszámú oktatáshoz a diákok - jelentette be Sebastian Kurz kancellár, aki azt is hozzátette: a diákokat heti háromszor tesztelik majd.

Heinz Fassmann oktatási miniszter korábban elmondta, hogy a hosszú zárlat, a barátok hiánya és az otthoni tanulás következményeként sok diáknál fellépő járulékos negatív következmények - mint például alvászavarok, depresszió - orvoslására 20 százalékkal megnövelik az iskolai pszichológusok munkájára szánt keretösszeget. Ez lehetővé teszi, hogy minden gyermek, akinek szüksége van rá, megfelelő szakmai segítséget kaphasson - tette hozzá.

Mindeközben Nagy-Britanniában is javult a járványhelyzet, így jövő hétfőn elkezdődhet a brit kormány nyitási menetrendjének következő, harmadik szakasza - jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Ez az oktatást tekintve azt jelentik, hogy lehetővé válik a többnapos iskolai kirándulások szervezése és jövő hétfőtől a középiskolás diákoknak sem kell maszkot viselniük az osztályokban, illetve az iskolák közösségi helyiségeiben. Továbbá a hallgatók is visszatérhetnek az egyetemekre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.