"Ne legyen kötelező jelenléti oktatás május 10-től" - petíció indult az iskolanyitás elhalasztásáért

Az ADOM Diákmozgalom ma indította az aláírásgyűjtést, amihez már most annyian szeretnének egyszerre csatlakozni, hogy a honlap szervere időről időre lefagy.

  • Eduline

"Sajnos a járványügyi helyzet még mindig nem indokolja az iskolák teljes nyitását, hiszen naponta még mindig közel 200 haláleset történik. Bár már több millió beoltott van, a legtöbben csak az első dózist kapták meg, így még nem alakulhatott ki megfelelő védettség a szervezetükben" - olvasható az ADOM Diákmozgalom oldalán, ahol azt is hozzáteszik: aggódnak az indiai variáns közelsége és magas fertőzőképessége miatt, aggódnak az immungyenge diákokért és szülőkért, illetve azokért a tanárokért is, akik még nem kapták meg az oltást, vagy akiknél még nem alakult ki két hét alatt a védettség.

A diákok éppen ezért azt javasolják,

NE legyen kötelező a jelenléti oktatás május 10-től!

Továbbá szeretnék, ha a tanév végéig elfogadnák a szülői igazolásokat és nem számítana bele a 250 óra hiányzásba, ha valaki a vírushelyzet miatt nem szeretné veszélynek kitenni magát és a családját. "Hadd döntsék el a diákok, tanárok, szülők az igazgatóval együtt, hogy kinyisson-e az iskola arra az 5 hétre vagy sem! Szülessen helyi döntés arról, hogy milyen formában szeretnék folytatni az oktatást" - írják.

De nem ez az egyetlen petíció, amit a május 10-ei iskolanyitás elhalasztása érdekében indítottak. A peticiok.com oldalon is számos aláírásgyűjtés indult az ügy érdekében. A legtöbb petícióban a járványügyi adatokkal indokolják, miért szeretnék, ha továbbra is online folytatódna az oktatás. De többen értelmetlennek tartják azt is, hogy mindössze nagyjából másfél hónapra kellene visszaülni a padokba.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.