Szeptembertől egyszerűsödnek a családtámogatási igénylések
Többek között megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása is.
Többek között megszűnik a tanulói/hallgatói jogviszony kötelező igazolása is.
Eduline/MTI
Folytatódtak a tárgyalások a PSZ, a PDSZ és a kormány között. A szakszervezetek számára továbbra is elfogadhatatlan a státusztörvény tervezete.
Eduline/MTI
Április 24-én sztrájknapot tartottak a státusztörvény ellen tiltakozó tanárok, majd este tüntetés is volt a fővárosban. A tüntetők először a Belügyminisztériumhoz mentek, majd a Budai várban, a Karmelita kolostornál csatlakoztak a kordonbontó politikusokhoz.
Tornyos Kata
Csótányokat fedeztek fel egy fővárosi elitgimnázium épületében, a vezetőség szerint akár diákcsíny is lehet az ügy hátterében.
Székács Linda
Korábban ez a kérdés nem merült volna fel az elsődleges szempontok között, amit figyelembe kell venniük a szülőknek az iskolaválasztáskor. A jelenlegi pedagógushiány mellett azonban nem elhanyagolható, hogy lesz-e, aki tanítsa a gyerekeket a kiválasztott iskolában.
Tornyos Kata
"Jogszerű, szakszerű és arányos" volt a rendőri intézkedés a hétfői kordonbontásnál.
Székács Linda
"Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!" néven szerveztek tüntetést az április 24-i sztrájknap után a pedagógus szakszervezetek a tanárokat korlátozó státusztörvény ellen.
Tornyos Kata
Országszerte több száz intézményben sztrájkoltak tegnap a tanárok a státusztörvény bevezetése miatt, most ezekről az iskolákról hoztunk nektek egy gyűjtést.
Tornyos Kata
Április 24-én közzétették a középiskolai felvételi eredményeket. Ha nem sikerült bekerülnötök a kiválasztott iskolába, akkor a döntés ellen jogorvoslatot tehettek. Mutatjuk, hogyan.
Tornyos Kata
Csak a harmada szerez érettségi oklevet azoknak a diákoknak, akik magyar nyelvű oktatásban vesznek részt Erdélyben.
Tornyos Kata
Mintegy 42 százalékkal nőtt 2021 és 2022 között a pályaelhagyó pedagógusok száma. A státusztörvény tovább ronthat a helyzeten.
Székács Linda
Alig ért véget a húsvét és a tavaszi szünet, máris jön a következő hosszúhétvége.
Székács Linda
A tüntetők a Belügyminisztériumtól a Karmelita kolostorhoz vonultak, ahol aztán kordonbontásba kezdtek.
Székács Linda
"Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!" néven szerveztek tüntetést az április 24-i sztrájknap után a pedagógus szakszervezetek. A rendezvényen felsőoktatási dolgozók, óvodapedagógusok és diákok is felszólaltak, majd a Vár felé vonultak, hogy csatlakozzanak a Karmelita kolostor előtt zajló kordonbontáshoz.
Székács Linda
Az ügy már 2022 nyarán elindult, amikor egy iskolai kirándulás után a buszsofőrök szóvá tették a tanár furcsa viselkedését a kísérő pedagógusoknak. Idén márciusig viszont annak ellenére sem történt változás, hogy a tanárok aztán többször is jelezték a problémát, sőt, rendőrségi eljárás is indult.
Székács Linda
Közleményben reagált a Belügyminisztérium a szakszervezetek hétfői akcióira, de a státusztörvényről és a béremelésekről is újra elmondták a már ismert ígéreteiket.
Eduline/MTI
A Magyar Helsinki Bizottság, az egyik legrégebbi hazai civil jogvédő szervezet, akik többek között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott 5 tanárt is védik a Fővárosi Törvényszéken, egy alternatív órarenddel készült a mai sztrájknapra. A 7 klasszikus tanórába csomagolt tananyagból nemcsak izgalmas filmes és történelmi tudással gyarapodhattok, de a jogállamiság aktuális kérdéseivel is jobban képbe kerülhettek.
Eduline
A miniszterelnök egy szakképzéseket népszerűsítő rendezvényen beszélt a magyar oktatásról és a pedagógusokról hétfő délelőtt.
Székács Linda
Bár pontos adatot még nem tudunk arról, hányan vesznek részt a mai pedagógussztrájkban, a délelőtt folyamán már több intézmény, iskolák és óvodák is jelezték, ők is tiltakoznak a státusztörvény ellen.
Székács Linda
Hétfőn mindenki megtekintheti az eredményeket.
Székács Linda