Az inkluzív oktatás kérdése ma már nem elméleti vita, hanem mindennapi tapasztalat és feszültség a magyar társadalomban. Rubovszky Rita, a Tisza leendő oktatási minisztere szerint a problémát sem leegyszerűsíteni, sem kizárólag az iskolarendszerre hárítani nem lehet.
Rubovszky Rita, még 2025 végén írt egy hosszú véleménycikket az egyházi iskolák és a szegregáció kapcsán. Ebben részletesen kifejtette, hogy az oktatásra és különösen a pedagógusokra sokszor olyan terheket raknak, amelyek valójában az egész társadalom felelőssége, majd megjegyezte, hogy a befogadás dilemmája minden család számára személyes tapasztalattá válik, amikor a saját gyerekéről van szó.
„Abban a pillanatban ugyanis, hogy az én gyerekemet bántják, kínálják meg droggal, félemlítik meg az osztálytársai, legyenek bármilyen bőrszínűek, jöjjenek bármely társadalmi rétegből, vagy éppen a tanárai nem fogadják el, közösíttetik ki a társaival, mert autista, ADHD-s, „disz”-es vagy egyszerűen túl tehetséges, nem fér bele a kényelmes, jó gyerek kategóriába, a befogadás és elfogadás kérdésköre az alapvető szükségletek, a legegzisztenciálisabb kérdések kategóriájába kerül” – jegyezte meg.
A szabad iskolaválasztás joga alapvető érték, ugyanakkor Rubovszky szerint hozzájárult a társadalmi elkülönüléshez is:
A szabad iskolaválasztás megteremtésének természetesen nem volt célja a társadalmi elkülönülés folyamatának erősítése, mégis ez történt.
Rubovszky rámutatott arra is, hogy a jelenlegi rendszer nem tudja kezelni a hátrányos helyzet valódi komplexitását. A kategóriák sokszor nem fedik le a gyerekek tényleges problémáit, miközben az intézményrendszer sem ad elegendő támogatást, ezért egyre inkább az a tapasztalat, hogy „a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló státusza egyre kevésbé írható le a hagyományos szociokulturális paraméterekkel”.
Rubovszky azt is kifejtette, hogy szerinte a keresztény középosztály gyakran kényelmesen elzárkózik a szegényektől, miközben éppen a velük való találkozás lenne a hit egyik lényege.
A leendő oktatási miniszter úgy fogalmazott, hogy az oktatás problémái ugyanis nem oldhatók meg pusztán szabályozással vagy elvi állásfoglalásokkal, „ha újra bevezetnék is a kötelező körzetesítést, a társadalmi válasz akkor is az elkülönülés lenne”.
A magyar diákok legalább harmada soha nem tudja teljesíteni a NAT által megkövetelt tananyagot, így esélyük sincs továbbtanulni
– hangsúlyozta, majd megjegyezte, hogy „abban a térségben, ahol csak romák élnek, csak roma gyermekek fognak iskolába járni, ezért elmarasztalni a velük hősiesen foglalkozó lelkészeket, szerzeteseket, pedagógusokat, és EU-s irányelvek alapján méltatlan magyarázkodásra kényszeríteni őket, súlyos igazságtalanság, mely csak a problémával érdemben foglalkozó kollégáknak veszi el az életkedvét.”
Végül kitért arra is „a diákok mentális egészségének labilitására, égető nehézségeire a BTMN („beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézség”) kategória Európa-szerte, így nálunk is leginkább cinikus és költséghatékony válasz, mely a tanterem falai közé tol be súlyos nemzetstratégiai problémákat.”
Az egyházi iskolák és a szegregáció szerepével az Eduline is foglalkozott. A témában Nahalka István oktatáskutatóval készítettünk interjút, aki ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a „szelekció-szegregációban sajnos a világon az elsők között vagyunk. Minden országban létezik ez az összefüggés, de nálunk nagyon-nagyon erős. És ha egyre homogénebbé válik az iskola, mert mondjuk az alacsonyabb társadalmi presztízsű családok gyerekei járnak oda, akkor a magyar pedagógia sajátosságai miatt ott rosszabbak lesznek az eredmények is. Ez pedig többek között az országos kompetenciamérés eredményein is meglátszik."
Spontán jelenség vagy rendszerszintű probléma, ha jobb körülmények között élő tanulókat a szülők olyan iskolába viszik, ahol alig vagy nincsenek hátrányos helyzetű diákok? Mit lehet ez ellen tenni, és ha minden így marad, annak milyen következményei lehetnek? Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk.
