Nap hírei: barikád az SZFE előtt, iskolaőrök a sulikban és folyton változó járványhelyzet

Ma sem telt eseménytelenül a nap oktatási szempontból. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói továbbra is az intézmény előtt demonstrálnak, újabb koronavírus-gyanús esetek miatt zártak be óvodák és iskolák, illetve kiderült hány suliban vannak iskolaőrök. Összeszedtük, mit érdemes tudni szeptember 2-án.

  • Eduline

Állóháború kezdődött az SZFE előtt

Miutána a diákok hétfő óta az egyetemen vannak és tüntetnek, Vidnyánszky Attila elnök és az általa vezetett kuratórium tagjai azonban még nem jártak a Vas utcai épület közelében. 

Közben kiderült, hogy a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval. Az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége úgy döntött, hogy felelőssége részt venni ezen a találkozón. Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik el, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a beszélgetés változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítésre kerüljön - írja az egyetem közleményében.

Azóta az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete szolidaritását fejezte ki a Színművészetis hallgatókkal, Mint írják, "mi az egyetemi autonómiában és az oktatás szabadságában hiszünk, és úgy látjuk, hogy az SZFE alapítványi intézménnyé való átszervezése során ezek az alapvetések súlyosan sérülnek".

Parti Nagy Lajos író, költő – mint írja: mélységes és tehetetlen felháborodásában – indította útnak az alábbi levelet, melyhez 2020. szeptember 1-jén 18 óráig 166 magyar író, irodalmár, műfordító és művész csatlakozott. Azok a magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek akik csatlakoztak, határozottan tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen, ahogy fogalmaznak: „aljas és sunyi legázolása ellen”. Így szeretnék szolidaritásukat kifejezni a lemondott szenátus és az egyetem tanárai és hallgatói iránt. Alföldi Róbert pedig nyílt levelet írt Rátóti Zoltánnak, az SZFE újonnan fenntartó alapítvány egyik kurátorának.

Ma délután pedig a hallgatók bejelentették, a minisztériummal nyitott ajtók mellett szívesen tárgyalnak. Kijelentették azt is, hogy az oktatást nem szeretnék akadájozni. "A saját oktatásuk megszervezése az egyik jelenlegi feladatunk" - mondták. Az álláspontok a vezetők szerint azonban nem kerültek közelebb egymáshoz a mai egyeztetés után sem.

Pörög az élet az iskolákban

Bár a világ 1,5 milliárd diákja közül mintegy 900 milliónak kezdődne meg az iskolai oktatás augusztus és október között. Az UNESCO szerint azonban ezzel szemben mindössze 433 millió diák fog tudni visszatérni az osztálytermekbe. Rajtuk kívül 128 millió olyan tanuló van, akinek az iskolaév már megkezdődött, így összesen 561 millió gyerek tud iskolába járni jelenleg, ami kicsivel több egyharmad, ha az összes diákot vesszük.

Súlyos tanárhiánnyal küzdenek az iskolák, a koronavírus pedig azt is kétségessé teszi, hogy biztonságos-e egyáltalán a hagyományos tanév elindítása, a gyerekekre és a tanárokra nézve egyaránt. „A jelenlegi közoktatási rendszer eldugja a tanárhiány jelentős részét. Nem engedik meg az iskolaigazgatóknak, hogy a hiányzó pedagógusok helyére újakat keressenek, elvitetik a problémát helyettesítésekkel, és jelentős részben nem kifizetett helyettesítésekkel” – ezt Radó Péter oktatáskutató mondta nemrég.

Eddig 423 helyszínen kezdték meg a tevékenységüket, de további 55 helyszínre zajlik a toborzás, illetve a képzés is folyamatban van. Kérdésre azt is elmondta, hogy a későbbiekben igény esetén a nem állami intézményekben is lehetnek iskolaőrök. 

Új tanév, új megközelítés - rendeletmódosítás az iskolai lemorzsolódás ellen?

Egy friss módosítás alapján az Oktatási Hivatal feladata lesz, hogy a tanköteles, ám középiskolába nem jelentkező vagy sikertelenül felvételiző - amúgy nagy valószínűsággel lemorozsolodó - diákokat legalább még egy kicsit az iskolapadban tartsa azzal, hogy kijelöl nekik egy olyan középfokú iskolt, ahol legalább a tankötelezettségük végéig tanulhatnak.

Ezekben a középiskolákban szerveznek ősszel érettségit - itt a lista

Korábban már írtunk róla, hogy az OH közzétette a 2020/2021-es tanév őszi érettségi jelentkezési lapját. A jelentkezési lapot innen tölthetitek le, amelynek a leadási határideje az OH oldalán közzétett vizsgaszabályzat szerint szeptember 5-e lenne, de ez a nap idén szombatra esik, ezért 2020. szeptember 7-éig jelentkezhettek a vizsgákra.

Most pedig az őszi érettségit szervező középiskolák listája is megjelent, amit itt böngészhettek.

Nyitott ajtók mellett tárgyalnának a hallgatók, mától őrséget állítanak az SZFE elé

Tegnap már elmondták a követeléseiket a hallgatók, ma újabb bejelentést tettek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.