Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Milyen dátumokra és határidőkre kell figyelniük a középiskolába, illetve a felsőoktatásba jelentkezőknek, a szülőknek és a diákoknak? Itt a teljes lista.
Január 9.
Eddig pótolhatjátok a hiányzó dokumentumokat a keresztféléves felvételin, amelyekről január 3-ig kaptok hiánypótlási felszólítást. Az adatokat és - egy alkalommal - a jelentkezési sorrendet is eddig módosíthatjátok. Itt olvashattok részletesen a hiánypótlásról.
Eddig a napig kell jelentkezni az ingyenes érettségi felkészítőre, amelyen azok vehetnek részt, akik emelt szintű érettségit szeretnének tenni a 2020-as felvételihez, és nincs tanulói vagy hallgatói jogviszonyuk. A tanfolyamok január 20-án kezdődnek - itt találjátok a részleteket.
Január 17.
Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel.
Január 18.
Ezen a napon 10 órától írják a központi írásbeli felvételi vizsgát a középiskolába jelentkező diákok. Akik ezen alapos okból nem tudnak részt venni, január 23-án 14 órától írásbelizhetnek. Az eredményről február 6-ig értesítik a diákokat, a kiválasztott intézményekbe pedig február 19-ig kell majd jelentkezni. Erről itt olvashattok részletesen, a középiskolai felvételiről szóló összes cikkünket pedig itt találjátok.
Január 23.
Ekkor húzzák a ponthatárokat a keresztféléves felvételin, vagyis ezen a napon derül ki, ki kerül be egyetemre, főiskolára és kezdheti el a képzést februárban. Az előző évek ponthatárairól itt olvashattok, a keresztféléves felvételivel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.
Január 24.
Ezen a napon ér véget a 2019/2020-as tanév első féléve a közoktatásban, az iskolák január 31-ig fogják értesíteni a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről.
Január 28.
A pályázatok benyújtásának határideje az Arany János Kollégiumi Programba.
Január 31.
Eddig a napig adhatják be az Oktatási Hivatalhoz a felmentési kérelmet azok a szülők, akik azt szeretnék, hogy a hatodik életévét 2020. augusztus 31-ig betöltő gyerekük még egy évig az óvodában maradhasson. Itt találjátok a részleteket.
Ilyen lesz a 2019/2020 tanév második féléve: ez az aktuális menetrend
Hamarosan kezdődik a 2019/2020-as tanév második féléve, mutatjuk az elkövetkezendő időszak eseményeit egészen a nyári szünetig bezárólag.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.