Keresztféléves felvételi: ennyi pont kellett a sikerhez az előző években

Elindult a felvételi ügyintézés. Most megtudhattok mindent a ponthatárhúzásról és a korábbi ponthatárokról.

  • Eduline

A hitelesítést követően 2020. január 9-ig lesz lehetőségetek a jelentkezési határidő után szerzett dokumentumok feltöltésére. A ponthatárokat január 23-án húzzák, vagyis ekkor derül ki, hogy elkezdhetitek-e az adott szakot februárban.

Ha kíváncsaik vagytok, a korábbi években mennyi volt a limit, a tavalyi keresztféléves felvételi ponthatárokat itt nézhetitek meg. A 2018-as ponthatárokat itt, a 2017-os ponthatárokat pedig itt találjátok – intézményekre, karokra, szakokra, finanszírozási formára és tagozatra bontva.

De ha több részletre kíváncsiak vagytok, akkor a Felvi statisztikái között még az ennél is korábbi keresztféléves ponthatárt is megnézhettek. Elég, ha az évválasztó fülnél kiválasztjátok az adott év/K-t – például 2019/K – és így megjelennek a ponthatárok.

Ha kérdésetek vagy technikai problémátok van a felvételivel kapcsolatban, azzal a Felvi ügyfélszolgálatát érdemes felkeresnetek. Decemberben azonban az ügyfélszolgálat sem a megszokott rend szerint üzemel. Mutatjuk az ünnepi nyitvatartást. Ha a 2020-as keresztféléves felvételiről folyamatosan frissülő anyagainkat itt nézhetitek meg.

Felvételi kisokos: nem minden dokumentumot kell feltölteni a rendszerbe - itt a lista

Elkezdődött a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka. Arról már írtunk, milyen dokumentumokat kell feltöltenie a jelentkezőknek. Most azt szedtük össze, miket nem kell beküldeni.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.