Kevés a tornaterem, elméleti testnevelést javasol a Belügyminisztérium
Annak ellenére, hogy nemrég szigorítottak a heti öt testnevelés szabályain.
Annak ellenére, hogy nemrég szigorítottak a heti öt testnevelés szabályain.
Tornyos Kata
Az okát egyelőre nem árulta el a Belügyminisztérium.
Tornyos Kata
Minden évfolyamon, minden mérési területen rontottak a diákok a 2023-as kompetenciaméréseken. Míg azonban Budapesten és Nyugat-Magyarországon jellemzően jobb eredmények születtek, addig az észak-magyarországi vármegyékben élő gyerekek eredményei jóval elmaradnak az átlagtól.
Székács Linda
A következő tanévtől kezdve már jóval kevesebb kulturális programlehetőség közül válogathatnak a tanárok.
Magyar egyetemek a világ legjobbjai között. Virtuális tanárokat fejleszt két tizennyolc éves magyar diák. Ezt érdemes tudnotok, az osztatlan orvosi képzésekről, ha most felvételiztek - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Mutatjuk, mikor lesz a nyári szünet utáni első tanítási nap.
Székács Linda
A családok számára szinte lehetetlen feladat megoldani a vakációt abban a korban, amikor már nem szervez olcsó nyári tábort az iskola és nincsenek a közelben bevethető nagyszülők. G.D., egy két gyerekes, dolgozó anyuka írása. Vélemény.
Eduline
Még csak tizennyolc évesek, de már fejlesztettek webalkalmazást, dolgoznak egy önvezető kerekesszéken, következő céljuk pedig az, hogy minél előbb a diákok képernyőjére kerüljön Sophie, a virtuális tanár. Dani és Ádám már hétszáz órát fektettek az Avatar Projektbe, a Samsung és az EdisonKids közös versenyének, a Megoldások a holnapért fődíját is elnyerték vele. A két fiúval az általuk fejlesztett oktatási platformról, a közös munkáról és a versenyen szerzett tapasztalataikról beszélgettünk.
Tornyos Kata
Mutatjuk a részleteket.
Pénteken folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból elbocsátott, TASZ által képviselt hat tanár pere a Külső-pesti Tankerület ellen a Fővárosi Törvényszéken.
Tornyos Kata
Mutatjuk, hogy Budapesten melyik gimnáziumok teljesítettek a legjobban matekból hatodikban.
Kifogásolják az egyeztetés és a szakmaiság hiányát, továbbá úgy vélik, ez a bizonyítéka annak, hogy a kormányzat hazudott a pedagógushiányról.
Székács Linda
Minden tantárgyból, minden évfolyamon rontottak a diákok az előző év felméréseihez képest.
Székács Linda
A státusztörvény miatt idén változott, hogy mennyi szabadsága van a pedagógusoknak, és azokat hogyan, milyen feltételekkel adják ki.
Felvettek gimibe vagy technikumba vagy csak új iskolában kezditek a tanévet? Mutatjuk, hogyan tudtok NEK-azonosítót igényelni az új diákigazolványodhoz.
Az államtitkári feladatait június 30-ig látja el.
Székács Linda
Az iskola környékén, papírgyűjtés közben találták a folyadékkal teli palackot.
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, matematikából melyik iskolák diákjai szerepeltek a legjobban.
Székács Linda
Kedden fogadta el a parlament azt a salátatörvényt, amelyben a telefonok iskolai korlátozása mellett a státusztörvény módosításaként a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekhez.
Az Országos Diákparlamenttől és az Országos Diáktanácstól eltérően, a tavaly novemberben létrehozott Fővárosi Diákönkormányzat olyan érdekképviseleti szerv, amelyet a Belügyminisztériumnak el kell ismernie, de nem tud jogilag korlátozni.