Iskolákban is bemutatkozik a Magyar Gárda

A Magyar Gárda internetes oldalán megjelent listából kiderül: a gárda országjáró körútjának tizenegy vidéki helyszíne között több egyházi intézmény is megtalálható, miközben korábban valamilyen formában mindhárom történelmi egyház vezetése elhatárolódott a szervezettől - írta a csütörtöki Népszava. A Magyar Gárdát a Jobbik vezetője is elkíséri. A célállomás között egyházi intézmények is találhatók.


Újabb PPP-s épületet adtak át Pécsett

Elkészült a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar (PTE PMMK) PPP beruházási formában megvalósuló rekonstrukciójának és bővítésének első üteme. A felújított épületben tartották szeptember 11-én az ünnepélyes tanévnyitót is.


Több mint háromezer gólya kezd a győri egyetemen

A Széchenyi István Egyetem 2007. szeptemberében induló képzéseire 3136 fő kapott beiratkozási lehetőséget, ez azt jelenti, hogy az egyetem a 3753 fős elsőéves kapacitásának 84 százalékát fel tudta tölteni - közölte az intézmény kommunikációs titkársága.


Leonardo da Vinci élete és kora - konferencia

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok és az MTA Debreceni Területi Bizottsága "Leonardo da Vinci élete és kora" címmel szervez konferenciát szeptember 18-án, kedden 11 órától a Debreceni Akadémia Bizottság székházban.


Vércukormérés és egészségfelmérés a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetemen egészségnapot rendeznek a cukorbetegség megelőzése érdekében a B épületi aulában szeptember 25-én 10 és 16 óra között. A vércukorszint mérések mellett ingyenes tanácsadás is lesz, valamint csökkentett kalória tartalmú pizza kóstoló, és akinek kedve van, megismerkedhet egy új, dohányzás leszoktató programmal is.


Mégsem lesz tanítás Mátraszőlősön

A mátraszőlősi iskolában mégsem kezdődött meg a tanítás csütörtökön, mivel a képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén nem vonta vissza korábbi, az iskolát megszüntető határozatát, pedig már az előző döntést is jogsértőnek találta a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal - adta hírül az KlubRádió.


Élménybeszámolót tart az Atlanti-óceánt áthajózó páros

Az első magyar páros, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor nekivágott, hogy átevezze az Atlanti-óceánt, majd visszatért, hogy megossza élményeit a nagyközönséggel. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar és az Apáczaisok Baráti Köre szeptember 26-án 18 órára a Hotel Famulus konferenciatermébe szervezi az 52 nap ég és víz között című élménybeszámolót.


Könyvbemutató az MTA elnöki tanácstermében

Egy tudományos ülés szerkesztett előadásait tartalmazó albumot mutatnak be az MTA elnöki tanácstermében szeptember 13-án, amely az idén első alkalommal megrendezett Magyar Műszaki Értelmiség Napja rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeként az MTA Műszaki Tudományok Osztálya és a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett tudományos ülésszak előadásait tartalmazza.




Köztársasági ösztöndíjakat adtak át az EKF-en

Ünnepélyes keretek között, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanácstermében adta át az intézmény 29 hallgatójának az idei köztársasági ösztöndíjakat dr. Hauser Zoltán a főiskola rektora és Lőrinczné dr. Thiel Katalin oktatásfejlesztési rektorhelyettes szeptember 18-án.


Számítógép és mentesség a győri egyetemistának

Használt számítógépet kap a Szintézis Zrt.-től, valamint mentességet a költségtérítés fizetése alól az a roma származású győri egyetemista lány, aki jelenleg gyesen van és a család nehéz anyagi körülményei miatt nem tudja fizetni a költségtértés összegét.



Sportnap a PE Műszaki Informatikai Kar szervezésében

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Sportnapot szervez a karon tanuló hallgatóknak, oktatóknak, dolgozóknak, kutatóknak szeptember 25-én, kedden 9-20 óráig a Veszprém Munkacsarnokban és környékén, valamint az egyetem I.épületében.


Szakiskolává fokozhatják le a Selye János Egyetemet

A szlovák oktatási tárca átalakítaná az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet. A jelenlegi elképzelés szerint szakiskolaként működne tovább. Ha ez bekövetkezik, az egyetem nem adhat ki tudományos fokozatot hallgatóinak - adta hírül a pozsonyi Pravda.



Jó magyar szereplés a fiatal tudósok versenyén

Az EU Fiatal Tudósok Versenyének 19. nemzetközi döntőjét szeptember 14. és 19. között rendezték meg Valenciában. A 30 ezer 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 124 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázója képviselte. Spohn Márton a három I. díj egyikét nyerte el, Buza Dániel István, az Európai Szabadalmi Hivatal legnagyobb elismerését kapta meg különdíjként.



Folytatódó történelmi előadássorozat

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár igazgatója, ifj. Sarkady Sándor történész a Selmeci Társaság szervezésében történelmi előadás-sorozatot tart az egyetem "E" épületének 16-os termében szeptember 19-én, 19 órakor.


A német nyelvű képzés diplomaosztóját tartják

Idén ünnepélyes keretek között 66 hallgató veheti át a Műegyetem és a Karlsruhei Egyetem közös diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A német nyelvű képzés diplomakiosztó ünnepségét szeptember 21-én, pénteken 15 órától tartják.