Bezártak egy oktatási hálózatot Iránban azzal a váddal, hogy támogatta a kormányellenes tüntetéseket
A bezárásnál arra hivatkoztak, hogy a Gadzs oktatási központok a tüntetések idején hátráltatták a diákok felkészülését az irodalomvizsgákra.
A bezárásnál arra hivatkoztak, hogy a Gadzs oktatási központok a tüntetések idején hátráltatták a diákok felkészülését az irodalomvizsgákra.
Miközben már legalább kétezer pedagógus mondott fel az elmúlt hetekben, a iskolák pedig egyszerre nyolc-tíz főt is keresnek a szeptemberben induló tanévre, a pedagógiai állásokat is meghirdető Közszolgállás Portál már napok óta elérhetetlen.
Kilencedik alkalommal fogják megrendezni szeptemberben a Brain Bart, ahol számos érdekes fellépővel lehet majd találkozni, mint például a NASA mérnökével, vagy a CIA volt elemzőjével.
Bár a pályázatot Csák János kulturális és innovációs miniszter ígérete szerint valóban kibővítették, a Zeneakadémia jelöltje, Kutnyánszky Csaba továbbra sem felel meg a feltételeknek.
Mint minden évben, a HVG idén is összeállította a felsőoktatási intézmények rangsorát, ami alapján láthatjuk, hogy néz ki az egyetemek sorrendje összetett képzés, hallgatói kiválóság és oktatói kiválóság szerint. Most a hallgatói kiválóság alapján összeállított listát mutatjuk meg nektek.
Közzétette az idei érettségi összesített eredményeit az Oktatási Hivatal, közben pedig már csak néhány nap választ el minket az idei felsőoktatási felvételi ponthatárhúzásáig. Erasmus-ügyben viszont még mindig nincs megegyezés, a magyar oktatási rendszerrel szemben pedig már egy világszervezet elnöke is nemtetszését fejezte ki. Mutatjuk, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Összegyűjtöttünk néhány karaktert, akik valamelyik népszerű könyv lapjain elevenednek meg.
Tíz, több mint 350 ezer éves törpevíziló-fosszíliát tártak fel a görögországi Kréta szigetén folyó ásatásokon az Athéni Földtani Egyetem kutatói.
A Bécsi Orvostudományi Egyetem csütörtökön vehette át adományként Ludwig van Beethoven (1770-1827) koponyájának utolsóként fennmaradt darabjait.
Újabb Pont Ott Partinak jelentették be a programját, így várhatják július 26-án a ponthatárt Győrben a felvételizők.
A Belső-Pesti Tankerületi Központ szerint a napközis táborok megszervezése az önkormányzat felelőssége, nem a tankerületé.
Se az első, se a második helyre nem került be az Eötvös Loránd Tudományegyetem a HVG Diploma oktatói kiválósági listáján, de a 2023-as lista ezen kívül is tartogat meglepetéseket. Mutatjuk, hogyan rangsorolta idén a HVG a felsőoktatási intézményeket azok oktatói szerint.
Sikora Gréta már leadta a jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetemre, amikor úgy döntött, jelentkezik az Oxfordi Egyetem Economics and Management szakára is. A képzésre végül mindössze a jelentkezők 5 százaléka került be, köztük a gyöngyösi diáklány is.
Az angliai St Wilfrid's Catholic School tantestületénél szinte már hagyomány, hogy vicces, zenés-táncos videóklippel búcsúztatják a tanévet.
A legtöbb ponthatár hármassal kezdődik, de azért vannak lényegesen magasabbak is. Mutatjuk, hány ponttal lehetett bekerülni tavaly a legnépszerűbb műszaki szakokra.
Napokon belül nyilvánosságra kerülnek az idei felsőoktatási felvételi ponthatárai. A sikeres felvételihez viszont nem elég "csak" az érettségi követelmények teljesítése, más szempontoknak is meg kell felelnetek.
A Budapesti Corvinus Egyetem távozó rektora a Telex podcastjában beszélt a távozásáról, annak okairól és a vizsgabotrányról is.
Együttműködési megállapodás született a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) között annak érdekében, hogy médiatudatosságra sarkallják a diákokat. Az NMHH a közszolgálati médiaszolgáltatások számáról és az általuk használt médiaszolgáltatási lehetőségekről döntő szabályozó szerv.
A svédországi Lundban megrendezett verseny célja, hogy a fiatal lányokat arra bátorítsák: a sztereotípiáknak ellentmondva foglalkozzanak ők is programozással.
A regisztráció feltétele a diákigazolvány szám, de akkor is bejuthattok a fővárosi Pont Ott Partira, ha nincs ilyenetek.