Iskolai igazolás: megváltoztatná a rendszert a kormány, de továbbra sem csökkenne az orvosok terhe
Részben figyelembe vették a gyermekorvosok kérését, de a kormány javaslata inkább a szülők dolgát könnyítené meg.
Részben figyelembe vették a gyermekorvosok kérését, de a kormány javaslata inkább a szülők dolgát könnyítené meg.
A baleset után a család felkereste a mentősöket, akiknek ajándékkal kedveskedtek.
Amennyiben teljesítik az egyetem által megkövetelt feltételeket.
Nemsokára elkezdődik a felsőoktatási felvételi dokumentumpótlási időszaka, ezért hoztunk pár olyan dokumentumot, amelyek szükségesek lehetnek a pontszámításhoz, és amiket az intézmények külön kérhetnek tőletek.
A filmet olyan városokba is elvitték, ahol még mozi sincs.
Eltérő időpontban ér véget a szakképzésben és a köznevelésben tanulók számára.
Emberölés előkészülete miatt 2,5 évre javítóintézetbe kerülhet.
Jövő szeptemberben indul.
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a közép-és az emelt szintű történelemérettségi 2024-ben.
Összegyűjtöttük 8 híres könyv első mondatát. Mindegyiket felismeritek?
Mutatjuk azokat a bölcsészképzéseket, amik a legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzották.
Ha eddig még nem tettétek, akkor érdemes elkezdenetek a felkészülést, ugyanis már kevesebb mint két hónapotok van az érettségi kezdetéig. Szerencsére ehhez számos eszköz áll a rendelkezésetekre. Mutatjuk, hogy miket nézzetek meg, ha a magyarérettségire szeretnétek gyakorolni.
Egy újonnan induló programmal a kormány a pályakezdő fiatalok munkába állását és lakhatását szeretné elősegíteni.
A 11. osztályos fiú életét nem lehetett megmenteni.
Egy olasz általános iskola igazgatója úgy döntött, hogy az iszlám vallási ünnep utolsó napja tanítási szünet lesz az intézményben. Az oktatási miniszter ezután vizsgálatot rendelt el.
A kormány tervezete szerint jövőre további 21 százalékkal emelnék a pedagógusbéreket.
A korábbi államfőről 2012-ben derült ki, hogy a doktori disszertációja szinte szóról szóra egy külföldi szakember munkájának fordítása.
A British International School Budapest diákjai, Wirtz Annamária és Zsoldos Flóra 121 csapat közül végeztek az első helyen.
Az idei EFOTT fesztiválra bizonyos életkor alatt ingyenes lesz a belépés, és emellett új, önálló jegytípust is bevezetnek a nappali programokra.
Negyvenedik vagy ötvenedik helyen álltok az ideiglenes középiskolai jegyzékben, de csak harminc diákot vesznek fel? Mutatjuk, miért ne keseredjetek el.