Beismerte a rendőrségen a jászberényi karateedző, hogy felrúgta a kisfiút a szolnoki kalandparkban

Az eset körülményeit a rendőrség még vizsgálja, a karateedző szabadlábon védekezhet.

Az Eduline is beszámolt arról, hogy még július közepén hogy egy karateedző úgy felrúgott egy 8 éves gyereket a szolnoki kalandparkban, hogy a fiú a levegőben megpördült és a fejére esett.
Az eset kapcsán a szolnoki kalandpark üzemeltetője 2024. július 15-én írásban tett feljelentést a rendőrségen, miután kamerafelvételek ellenőrzése során látták az esetet - írja a police.hu. Ezután a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, és július 29-én kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatta ki A. Tibort, aki a tettét elismerte.

A nyomozó hatóság – a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett – szakértők bevonásával továbbra is vizsgálja az eset összes körülményét.

- olvasható a közleményben.

Érdemes megjegyezni, hogy a felvétel nyilvánosságra kerülése után A. Tibor több egykori tanítványa is megszólalt, hogy az edzéseken rendszeresen előfordult,  ha valaki nem csinálta jól valamelyik gyakrolatot, akkor az edző combossal vagy gyomrossal büntette, sőt van olyan lánytanítványa, aki nemi erőszakkal vádolja.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.