Friss hírek

Több száz egyetemista vár hiába az ösztöndíjára

Amint megérkezik a hiányzó összeg a Pest megyei önkormányzattól, azonnal továbbutalják a Bursa Hungarica ösztöndíjakat a folyósító felsőoktatási intézményeknek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM) tartozó Wekerle Sándor Alapkezelő.

Diplomaadó bevezetését fontolgatja a kormány?

A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja, legalábbis ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között.

Mennyibe kerülnek a költségtérítéses szakok az államnak?

Minden második magyar hallgató több százezer forintot fizet félévente felsőfokú tanulmányaiért, Kósa Lajos fideszes politikus szerint azonban ez az összeg nem fedezi az oktatási kiadások egészét - ezért a következő években jelentős tandíjemelésre számíthatnak a költségtérítéses szakokra felvételiző egyetemisták és főiskolások.

"Sajátos születésnapi köszöntőt kapott az ELTE"

Hiller István szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajátos születésnapi köszöntőt küldött az ebben a tanévben 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemnek (ELTE). A szocialista politikus szerdán sajtótájékoztatón azt is mondta: az ELTE volt és jelenlegi rektora, illetve a hallgatói önkormányzat kiáll az egyetem vezetése, valamint annak elmúlt időszakbeli tevékenysége mellett.

Még a diákigazolványt is ellopták az iskolai tolvajok

Iskolákra specializálódott tolvajokat tartóztatott le a rendőrség Tatabányán. Egy 24 éves férfi és egy 20 éves nő öt hónap alatt a város összes általános iskoláját kifosztotta, a legtöbb intézményből mobiltelefonokat, készpénzt és zenelejátszókat vittek el.

Az összes egyetem és főiskola gazdálkodását átvizsgálná a kormánybiztos

A magyarországi felsőoktatási intézmények gazdálkodásának átfogó vizsgálatát javasolja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azzal összefüggésben, hogy hivatala befejezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdálkodásának áttekintését.

Jövő szeptembertől nem lesz tankönyv a Pest megyei iskolákban?

Több mint 50 millió forinttal tartozik a tankönyvterjesztőknek és -kiadóknak a Pest megyei önkormányzat 2010 szeptembere óta – a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint előfordulhat, hogy a tartozás miatt a következő tanévben egyáltalán nem fognak tankönyvet szállítani a Pest megyei iskolákba a kiadók.