Friss hírek

Még mindig túl sok diák hagyja ott az iskolát

Sikerült előrelépést tenniük az európai uniós tagállamoknak az elmúlt évtizedben oktatási rendszereik kulcsfontosságú területein, de a 2010-re elérni kívánt öt referenciaérték közül mindössze egyet tudtak teljesíteni - állapította meg kedden Brüsszelben kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

Levelet írt Orbán Viktornak a Pedagógusok Szakszervezete

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Galló Istvánné azt kéri, hogy a kormányfő utasítsa az oktatásért, szakképzésért, azok finanszírozásáért felelős kormányzati vezetőket érdemi egyeztetés kezdeményezésére, és annak eredményes lezárásáig ne hozzanak ilyen kérdésekben kormányzati döntést.

A közoktatási törvény elfogadása is szeptemberre csúszhat

Alapvető közoktatási kérdésekben folyik vita a minisztériumok között, ezért elképzelhető, hogy az új közoktatási törvény tervezete is csak szeptemberben kerül a Parlament elé – mondta Pokorni Zoltán az m1 Ma Reggel című műsorában. A fideszes oktatáspolitikus szerint a 16 éves kor helyett inkább valamilyen képzettség megszerzéséhez kellene kötni a tankötelezettséget.

Drogtesztet vezetne be az iskolákban az orosz elnök

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a drogtesztek iskolai - esetleg egyetemi - bevezetését, valamint a kábítószerfüggők számára átfogó gyógyító és rehabilitálási rendszer kiépítését javasolta hétfőn Irkutszban egy tanácskozáson.

Tiltakoznak a tanári szakszervezetek az óraszámemelés ellen

Azonnali érdekegyeztetést követel és tiltakozó akciókat tervez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kötelező óraszámok emelésére vonatkozó kormányzati elképzelések miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben kérte az oktatási államtitkártól a sürgős egyeztetést.

„Túl sokan jöttek-mentek a nappalimban, ezért kezdtem tanítani” – interjú Meir Barakkal

Az izraeli Meir Barak sokáig saját cége ügyvezetőjeként dolgozott, de mivel életvitelével és jövedelmével elégedetlen volt, munka után kereskedni kezdett a Wall Streeten. Két év múlva régi állását feladva már csak day tradingből élt, mára pedig jelentős vagyont halmozott fel. A tőzsdézést azonban továbbra sem hagyja abba, és a Tradenet vezetőjeként már oktatja is a kereskedést – véleménye szerint ugyanis sikertörténetét bárki megismételheti, aki elég elszánt.