Furcsa szabály: megtiltották a diákoknak az órai jelentkezést egy brit iskolában
Kézfeltartás helyett ezentúl csak a hüvelykujjukat emelhetik fel a diákok egy kelet-yorkshire-i iskolában, ha tudják a helyes választ – adta hírül a The Sun.
Kézfeltartás helyett ezentúl csak a hüvelykujjukat emelhetik fel a diákok egy kelet-yorkshire-i iskolában, ha tudják a helyes választ – adta hírül a The Sun.
Egyre több spanyol iratkozik be német nyelvtanfolyamra azóta, hogy Angela Merkel német kancellár februárban bejelentette: országának szüksége van orvosokra és informatikusokra - írta a Le Monde című francia napilap internetes kiadásában.
Néhány szerencsés tizenéves hamarosan esélyt kap arra, hogy az általa megtervezett tudományos kísérletet végrehajtsa a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrben.
Az MSZP szerint az oktatáspolitika irányát - a több mint egy éve ígért új oktatási törvények hiányában - a nemzetgazdasági minisztérium határozza meg, ezzel magyarázható, hogy jövőre a köz- és a felsőoktatás költségvetése is csökken.
A büntetés-végrehajtás Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetébe (IMEI) szállítják az ámokfutást tervező, 22 rendbeli emberölés előkészületével és más bűncselekményekkel vádolt Somogyi Ábelt, miután a közelmúltban az elmeszakértői vizsgálatok a vádlott együttműködésének hiányában eredménytelenek maradtak - döntött a Fővárosi Bíróság kedden.
Sztrájkbizottságot alakított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzata, mert álláspontjuk szerint az új felsőoktatási törvény ellehetetlenítené a jelen és a jövő értelmiségét - közölte Áment Balázs általános alelnök.
Valószínűleg rendkívüli tanítási szünetet kell majd elrendelni a gacsályi általános iskolában, mert az épületben nincs fűtés - közölte Petra András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község független polgármestere kedden.
Levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, mert az érdekvédelmi tömörülés szerint a képviselők nincsenek abban a helyzetben, hogy felelős döntést tudjanak hozni a közoktatás tervezett átalakításáról. Galló Istvánné kezdeményezte: a képviselők kérjenek hatástanulmányokat és számításokat, valamint tájékoztatást a szakmai és társadalmi egyeztetésekről.
Finoman szólva is hiányos a középiskolások tudása a munkavállalás szabályairól egy most nyilvánosságra hozott felmérés szerint, így aligha okoz bárkinek meglepetést, hogy legtöbbször fel sem ismerik a visszás helyzeteket. A kérdés az, hogy kinek a feladata a 17-18 éves diákok "munkajogi felvilágosítása".
Beperelte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot az a grafikus, aki a tárca megbízásából tavaly elkészítette az I. Nemzeti Tanévnyitó arculattervét. Majoros Árpád grafikáját felhasználták a 2010-es hódmezővásárhelyi eseményen, majd átdolgozva az idén újra része lett az ünnepélyes állami tanévkezdésnek. A minisztérium sem az eredeti, sem az újrahasznosított logóért nem fizet - írja az Index.
A megyei önkormányzat tartozása miatt fűtés és melegvíz nélkül maradtak egy gyömrői iskola diákjai; a Teleki-kastélyban működő általános-, speciális iskola, illetve kollégium 174 tanulója fagyoskodik, lavórban, hideg vízben mosdik, miután a szolgáltató májusban kikapcsolta a gázt – közölte a város polgármestere.
Nem igaz, hogy az oktatási államtitkár egyeztetett a tanári szakszervezetekkel a köznevelési koncepcióról, hiába hangoztatja azt országjáró körútján Hoffmann Rózsa, hogy az érdekképviseletek is támogatják a tervezetet – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Klubrádiónak. Szerinte sem a PSZ, sem a PDSZ nem támogatja a kormány közoktatási terveit.
A Gyárvárosi Rendőrőrs csak néhány méterre van a nyáron kiürített Puskin téri kollégium épületétől Pécsen, mégis napi rendszerességgel fosztogatják az egykori intézményt. A tolvajok a ház külső fém burkolóelemeinek bontásával próbálnak színesfémhez jutni.
Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Nemzeti alaptantervet (NAT), amely nemcsak az alapvető készségek ismeretét írja elő, de meghatározza a tananyagnak azt a minimumát, amelynek elsajátítása nélkül nem lehet az iskolát elvégezni - mondta el a Magyar Nemzetnek a közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Darwin azért nem szerzett orvosi diplomát, mert az egyetemen megundorodott a műtétektől, Kate Beckinsale ma orosz és francia szakos tanár lenne, ha nem hagyja ott a főiskolát a színészkarrierje miatt. Öt híresség, akik idő előtt félbehagyták a tanulmányaikat.
Semmit nem tanulnak a brit gyerekek az iskolában – így bírálta a közoktatást Katharine Birbalsingh, aki tavaly egy hasonló beszéde miatt vesztette el állását. A népszerű brit író, blogger és pedagógus kitart korábbi véleménye mellett, és saját iskolát nyitna.
Az amerikai és brit állásportálok adatai szerint a magas fizetéshez nem feltétlenül kell felsőfokú végzettség. Íme, a legjobban fizetett szakmák, amelyekhez az érettségin kívül elég egy tanfolyamot elvégezni.
A 2011/2012-es tanév legfontosabb dátumait itt nézheted meg, az őszi szünetről pedig itt és itt találsz...
Az alsó tagozatos diákoknak sem lesz kötelező részt venni a délutáni iskolai foglalkozásokon, mondta a Heti Válasznak Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a 2012. január 1-jén létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot.