Kedden tárgyal a Fidesz és a KDNP a közoktatási módosítókról

A Fidesz-KDNP-frakció kedd reggeli ülésén tárgyal a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról...

  • MTI

A Fidesz-KDNP-frakció kedd reggeli ülésén tárgyal a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról; a tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz majd - közölte Lázár János pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, egyelőre sok mindenben nem értenek egyet, ezekben a kérdésekben jövő héten kell közös nevezőre jutni. Mint hozzátette, sok belső konzultációra és belső vitára számít, de biztatónak tartja, hogy a parlamenti képviselők és az oktatási államtitkárság is egyértelművé tette a megegyezési szándékot.

Az a keret mindenkinek elfogadható, hogy az állam lesz a felelős a köznevelésért - közölte, hozzáfűzve, hogy a versenyképességet megalapozó, a gyermekek számára a felzárkózást biztosító köznevelési törvénynek kell születnie.

A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztő nevelését érintő, a köznevelési javaslathoz benyújtott módosító indítványát firtató kérdésre Lázár János azt mondta: a sajtóban elhangzott vádak közül egy sem igaz. "Az a szándék vezetett, hogy egy nem jól működő rendszert próbáljunk jobbá tenni" - tette hozzá.

Lázár János javaslata szerint a súlyos és halmozott fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztő nevelését, oktatását úgy kellene megszervezni, hogy figyelembe veszik egy szakértői bizottságnak a fejlesztő foglalkozások heti óraszámára vonatkozó javaslatát. Ezzel párhuzamosan azt a rendelkezést elhagyná, amely szerint a heti fejlesztő foglalkozások számának el kell érnie a húsz órát.

Sajtótájékoztatóján a frakcióvezető mindezt azzal indokolta, hogy minden gyermek más, akkor is, ha hátrányos helyzetű: van közöttük olyan, akinek heti 16 óra fejlesztésre van szüksége, van, akinek többre. Megjegyezte, szeretné, ha erről nem az iskola döntene, hanem egy szakértői bizottság, ugyanakkor a törvénynek megfelelő garanciákat kell biztosítania a szülőknek. "Nem korlátozni akarok, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy minden, hátrányban élő gyermek számára az egyéni fejlesztés lehetősége legyen meg" - fogalmazott. A politikus hétfőre egyeztetésre hívott fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülőket és szakmai vezetőjüket, Czeizel Barbarát.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu