Friss hírek

Meghamisított adatokkal szerzett pénzt iskolájának egy borsodi igazgató

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy Borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen - közölte Jánvári Regina főhadnagy, sajtóreferens pénteken. Az iskolaigazgató beismerő vallomást tett, akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Katonai táborokban "nevelik át" a meleg diákokat Malajziában

Hatalmas felzúdulást keltett Malajziában az, hogy a helyi hatóságok katonai indulókkal és hittanórákkal próbáltak az erény államilag kijelölt útjára terelni vélhetően meleg fiatalokat. A fiúk önként vettek részt a négynapos "tanfolyamon" - állították a konzervatív Terengganu szövetségi állam társadalmi össztűz alá került hatóságai csütörtökön.

Mennyit ér a diploma? Tíz szakma, amellyel könnyű állást találni

Biokémikus, orvos-kutató, betegápoló és belső ellenőr - aki ilyen szakmát választ, annak a következő években nem kell a munkanélküliségtől tartania. Az amerikai statisztikai hivatal összegyűjtötte azokat a területeket, ahol 2018-ig jelentősen nő majd a munkaerő iránti kereslet. A listán szereplő tíz szakma közül nyolc az egészségügyhöz és a szépségápoláshoz, egy a pénzügyi szolgáltatásokhoz, egy pedig az információs technológiához kapcsolódik.

Nem lesz meg nyárra az új közoktatási törvény

Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabálytervezet várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé. A kormányszóvivő az ülés után azt mondta: "ez nagyon szakmai megbeszélés volt".