Átszabnák a pedagógusok bérrendszerét fideszes képviselők

jabb módosító indítványokat nyújtottak be fideszes képviselők a köznevelési törvényjavaslathoz: a Fidesz...

  • MTI

jabb módosító indítványokat nyújtottak be fideszes képviselők a köznevelési törvényjavaslathoz: a Fidesz oktatáspolitikusai négyéves kortól tennék kötelezővé az óvodát, és elvetnék a pedagógusok minimálbér alapú bérrendszerét is.

Négy fideszes képviselő - Pósán László, Demeter Zoltán, Sági István és Kucsák László - nem a mindenkori minimálbér 180 és 200 százalékban határoznák meg a főiskolai, illetve egyetemi végzettségű pedagógusok illetményalapját, hanem annak meghatározását minden évben a költségvetésre bíznák. Az életpályamodellhez kapcsolódó változtatást azzal indokolják, hogy a minimálbér alapú bérrendszer meggátolhatja a differenciáltabb döntéseket.

A szakpolitikusok négyéves kortól tennék kötelezővé az óvodát. A tervezett rendelkezés szerint ha egy gyermek az adott év augusztus 31-ig betölti a negyedik életévét, akkor szeptembertől óvodai foglalkozáson kell részt vennie legalább napi négy órában. Ezzel szemben az oktatási államtitkárság - a jelenlegi öt helyett - hároméves kortól írná elő az óvodáztatást, de lehetőséget biztosítson arra, hogy az óvodavezető a szülő kérelmére és a védőnő egyetértésével - indokolt esetben - felmentést adjon a kötelező óvodai nevelés alól. Az óvodáskor alsó határának megemelésével ez utóbbi lehetőséget elhagynák a Fidesz képviselői, vagyis négyéves kortól kötelező lenne az óvoda.

Azt is kimondanák, hogy abban az évben, amikor a gyermek betölti a hétéves kort, akkor kezdhet újabb évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértői bizottság javasolja, hogy még egy évig maradjon ott. Szerintük ez csekély számú gyermeket érint.

Egy kapcsolódó módosító indítványban változtatnának a tankötelesség kezdetének megállapításán is: így a gyermek tankötelessé abban az évben válna, amelyben augusztus 31-ig betölti a hatéves kort, de legkésőbb az azt követő második évben.

A fideszes politikusok azt is deklarálnák, hogy az oktatási intézmények pedagógiai céljainak érdekében a tanárok feladata, hogy megismerjék a szülők véleményét és törekedjenek a megnyerésükre. Szintén a tanárok kötelességeként rögzítenék, hogy a szülőket a gyermekük nevelésével, oktatásával kapcsolatos kérdésekről rendszeresen tájékoztassák, illetve - ha szükségesnek tartják - figyelmeztessék.

Fideszes képviselők a múlt héten már több mint százhetven módosító indítványt nyújtottak be a köznevelési törvényjavaslathoz. A nagyobbik kormánypárt javaslatai közül több jelentősen átalakítaná Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár terveit a pedagógus-életpályamodellel és az egész napos iskolával kapcsolatban.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.